Szabolcs Dániában - 3.

"Albusnak támad egy gondolata.
- Scorpius... apámnak most is megvan az a takarója.
- Nem jó. Ha most írunk rá egy üzenetet, akármilyen kis betűkkel írjuk is, a kelleténél korábban meg fogja találni, és az már időrontás.
- Mennyire ismered a szerelmi bájitalokat? Mi az az összetevő, ami mindegyikben benne van?
- Hát, többek között az igazgyöngypor.
- Igazgyöngyport elég ritkán használnak, nem?
- Hát igen, főleg, mert nagyon drága. De mit akarsz ezzel?
(...)
- Mi lép reakcióba az igazgyöngyporral?
-Hát, úgy tudom, hogy a szemiflázstinktúra, ha igazgyöngyporral érintkezik... meggyullad.
- És a szefi... szemiflázstinktúra látható szabad szemmel?
- Nem.
- Akkor, ha megszerezzük a takarót, és szemiflázstinktúrával írunk rá, akkor...
- (felvillanyozva) Akkor nem történik semmi, amíg rá nem ömlik a szerelmi bájital. A te szobádban. A jelenben. (...) ez zseniális!"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. III. 31. (P) - még 640 nap

Ahhoz képest, hogy állandóan rövidíteni akarom ezeket a napijelentéseket, ez is hosszúnak ígérkezik. Hát lássuk!

A közös reggeli jó hangulatban telt, bár nem vettem észre (ahogyan szerintem többen mások sem), hogy a kitett néhány szelet kenyéren túl van még pár kiló tartalékban, így kicsit éhes maradtam. Viszont este elhoztam a maradékot, ami azért jó, mert tegnap tévedésből friss vikinges kenyeret vettem, ami azért nem a kedvencem.

A tegnapelőtti kísérletem eredményeit végre megmértem. Kiértékelés után nagyon elszomorodtam, ugyanis a fémionok nagy része simán átfolyt a gyantán (nem kötődött meg). Kétszer már sikerült, most vajon mit rontottam el? És még mondja valaki, hogy ne keseredjek el, mert vannak kutatási eredményeim...
Per megmutatta a gyors mérésekhez használt 3 detektor működését. A következő lépés (hétfőn) némi számolgatás és radionuklid-oldatok kunyerálása lesz.

Néhány hét múlva lesz valami újabb kiértékelő szeánsz Jixinnel, még hivatalos honlapja is van az eseménynek (ott kell kitöltenem valami kérdőívet). Ennél egy fokkal izgalmasabb, hogy április második felében a konferenciatáskák összekészítése lesz a feladatom (beleértve az absztraktfüzet felmásolását 300 pendrivera).

Hazafelé gyors bevásárlás, némi vacsora, egy kis dán, majd uzsgyi a katedrálisba. A koncert mindössze 40 perces volt, de azért megérte. Pár ismert korál feldolgozása (vagy éppen az eredeti reneszánsz változata) is szerepelt, a zeneszámok között átvezető szöveg (amit általában szeretek, kár, hogy most semmit nem értettem belőle). Jó kis ének- és zenekarnak tűntek, bár engem szokás szerint most is csak az ütősök (dob, cintányér, xilofon stb.) érdekeltek, akik minden darabhoz új hangszert kerítettek (vagy legalább az addigiakat osztották újra egymás között).

A próbaidőm ma lejárt, és nem mondták, hogy kirúgtak volna, úgyhogy ellenkező intézkedésig úgy veszem, hogy maradtam. A fentebb említett okokból (is) kissé aggódom, hogy megbirkózom-e a kutatási feladattal, de ez a kérdés odahaza ugyanúgy állandóan napirenden van. Tényleg jó lenne már valami kiszámíthatóbb, nyugisabb munka!

A másik nagy fejfájásom, a dán bürokráciával való küzdelmem úgy tűnik, nyugvópontra jutott. Jött ugyan egy új üzenetem az e-bok-omra (ez a hivatalos kormányzati tájékoztatási csatorna, de a bankok is ezen üzennek), még nem néztem meg, de nem biztos, hogy bajt jelent, akár a dán bankom is jelentheti, hogy megjött a dán fizetésem - hú, azt is ellenőriznem kell majd. Talán nem túlzott remény, hogy a tranziensből már átértem a stacionárius állapotba (gy. k. a bejelentkezési procedúrát letudtam, és most már csak annyi hatósági ügyem keletkezik, mintha otthon lennék). Tényleg, a magyarok még nem üzentek, hogy sikerült-e (ideiglenesen) kihúzniuk a magyar TB-ből.

Unalom nagyjából kizárva. Napi naplózás, emailek, ha nem az érkező üzenetek megválaszolása, akkor simán csak írogatás. Ha az Internet be is döglik, dán szavakat akkor is tudok tanulni, a vadnyugatos könyvnek még a negyedét se olvastam még el, és néhány itt vásárolt cucchoz még alig nyúltam. Ami hiányzik, az az első hazautazásig hátralévő tíz napig még nélkülözhető.

Angol (vagy német) nyelvű istentiszteletre menetrend szerint eljutok (kivéve, ha versennyel ütközik). Végül a legjobb egyértelműen a tájfutás a hozzá tartozó egyesülettel. Ezt fölösleges részletesebben tovább diszkutálnom, mert aki idáig átrágta magán a rizsámon, és még esett le neki, annak már nem is nagyon fog.

Itt több bejegyzés már nem lesz, holnaptól szokás szerint új oldalt nyitok.

2017. III. 30. (Cs) - még 641 nap

Végre rendes felszerelésben tekerhettem! Amióta felnőttként bicajozom, mindig van rajtam bukósisak, és tegnapig kifejezetten zavart a hiánya. A nagy csuklózúzós-lábujjtörős esésem óta mindig húzok kesztyűt is, a bokaszorító meg a nadrágot védi a láncba csípődéstől (ilyet a vikingek nem hordanak, mert náluk a szűk csőnaci a menő). Persze kicsit macerás volt hétszer felszerelkezni-levetkezni, de majd belejövök.
A hét úgy jön ki, hogy munkába menet a sorompótól a Nutech-ig (1), a Nutech-től a Nutech-értekezletre (2), az értekezletről vissza (3), ebédre (4), a menzáról dánra (5), dánról a Nutech-be (6), munka végén a sorompóig (7).
Igen, jól emlékeztek, a Nutech-értekezletek pénteken szoktak lenni, de számos időpont-módosítás után mára véglegesült. Így ma is volt (de azért holnap is lesz) közös reggeli (nem mindenütt, de sok dán munkahelyen szokás). Shaolin tartotta a tudományos előadást - végre olyasmi, amiből értettem is valamit.

Dánon megjelent két olasz srác, az eddigi hárommal együtt többen lettek, mint minden más nemzet fiai összesen. (Ha Anne-t - a tanárnőt - is számolom, akkor egyenlően.) Az óra végén az egyikük rögtön fel is adta. Nyilván nem könnyű így a semmiből bekapcsolódni, de egyrészt Anne igazán remekül csinálja, az órák nagyon jó hangulatban telnek, másrészt nekünk sem volt könnyebb az elején - ui. a kiejtés borzasztó nehéz.

Ha már így szóba került a dán nyelv tanulása, mesélek egy kicsit arról, miért is vágtam bele.
Nem kötelező és nincs is feltétlenül szükség rá. Akivel kapcsolatba kerülünk az országban (banktisztviselőtől közértpénztároson át vasutasig) mind tud angolul, az egyetemen pedig deklaráltan az a munkanyelv (értekezletek, köremailek stb.).
Ugyanakkor a dánok rendkívül diszkréten, de totál félreérthetetlenül jelzik, hogy jó lenne belevágnunk. Már a legelső információs paksamétákban (amiket Budapestre kaptam) is volt tájékoztatás a nyelvórákról, de az egyetem és a polgármesteri hivatal honlapján is reklámozzák. Amióta idejöttem, számtalan dossziét kaptam (a Nutech titkárságáról vagy az egyetem Külföldieket Tutujgató Főosztályáról), de nyelviskolai prospektus mindegyikben volt. A menzai hirdetőtáblán eladó biciklitől kung-fu tanfolyamig mindent hirdetnek, de a legtöbb példányban a nyelvtanfolyam szórólapja van kinn. Szerintem az üzenet egyértelmű.
Végül fontos megjegyezni, hogy minden dán (kolléga, tájfutó, papné, postás) látványosan értékeli, hogy próbálkozunk.

Magánvéleményem szerint egyébként teljesen jogosan várják el, hogy a huzamosabb ideig itt maradni szándékozó migránsok (és ebből a szempontból én is annak számítok a kettő évemmel) valamennyire megtanulják az ország és az állampolgárok nyelvet.
Ugyanakkor ehhez minden elképzelhető segítséget megadnak. Az ideérkezéstől számított néhány (2-3, nem tudom pontosan) éven át a nyelvtanfolyamok ingyen vannak (pontosabban a dán adófizetők finanszírozzák). Akárhányszor el lehet kezdeni, meg lehet szakítani, újra lehet kezdeni, csak a CPR-number (itt ez tölti be a személyi szám szerepét) kell hozzá.

Hogy a két év végére mennyire tudok majd dánul, az egyelőre rejtély. Egyesek biztatnak, mások inkább reménytelen vállalkozásnak tartják. Abban az értelemben esélytelen, hogy a dánok két év múlva is garantáltan jobban tudnak majd angolul, mint én dánul. Viszont a tanórák vidámak és hasznosak, jó poén újra diáknak lenni, és a dánok tényleg értékelik az igyekezetünket.
Nem tudom, hogy 2019 elején lesz-e dán nyelvvizsgám (reálisan mondjuk egy alapfokú). Pláne nem tudom, hogy ha igen, akkor mire megyek majd vele. Ugyanakkor ez már a "minek egyáltalán bármit tanulni, ha nem biztos, hogy szükség lesz rá" kérdés felé tendál, ami - kicsit általánosítva - az élet értelmét feszegeti, és némileg túllépi a mai beszámoló kereteit.

Holnap este nyolctól végkimerülésig ingyenes barokkzene-koncert lesz a katedrálisban. El szeretnék menni rá, így elképzelhető, hogy a holnapi beszámolóm (a szokásos hó végi értékeléssel együtt) csak szombaton készül el (aznapra egész napos elmaradás-ledolgozást tervezek). Nix aggódás!

2017. III. 29. (Sz) - még 642 nap

Örömmel jelentem, hogy kissé ütődötten, de megvan a csomag! Lehet, hogy ez volt az utolsó, mert ha tényleg annyiba kerül, mint ami rá van írva, akkor olcsóbb hazarepülnöm. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm az összes benne lévőt (bennefőttet?), egyik sem nyomorodott meg annyira, hogy ne lehetne kikalapálni.
Tényleg a benzinkút melletti vegyesboltban lehetett átvenni, a tejtermékes hűtőpult és a kávéfélék polca között. Egy délceg, ámde nehezen érthető beszédű (akár dánul, akár angolul beszélt) viking srác pár percig pötyögött valamit az okostelefonjába, majd aláíratta és odaadta. (Emlékeim szerint a postahivatalban is okostelefonon kellett aláírnom az átvételt - úgy tűnik, a papír, mint olyan, kiveszőben van.) A vegyesbolt egyébként drágább, mint ahová járok, és kissé nehézkesnek is tűnt az ügymenet a pénztárnál, úgyhogy nem hiszem, hogy átnyergelnék a törzsvásárlójuknak.

Volt ma cipőpróba is. A munkavédelmis kollegina összeírta, kinek nincs megfelelő munkacipője, és hívott egy hölgyet két láda lábbelivel. Végigpróbáltunk párat, majd leadtuk a rendelést. A magam részéről az izotóplaboros munka során jobban érzem magam lemosható zárt cipőben, de többen szandált meg papucsot (klumpát) választottak, esetleg acélbetétes orral (ha esetleg ráesnék egy többszáz literes vízminta - van annak súlya rendesen).

Az újság szerint holnapután kitör a konfirmációi szezon, csak a katedrálisban 3 alkalom is lesz, de másutt sem ritka a kettő. Hiába, itt még Pilisnél is több a konfirmandus (ui. eddigi életemben ott vettem részt a legnagyobb létszámú konfirmáción). Egy másik újság szerint a királynő második legidősebb unokája (a második fiának a második fia) is mostanában konfirmál - ha jól fordítottam le a címlapfotó feliratát.

Megvan a vasárnapi verseny rajlistája, 11:51-re rajtolok. (Érdekes módon itt közép-európai időt adnak meg, a nullidő fogalmát vagy nem ismerik, vagy nem használják.) Vicces lesz életemben először úgy futni, hogy (állítólag) valami tétje is van.
Egyébként igen vacak csöpögős-szitálós idő volt, de a hétvége állítólag lényegesen jobb lesz. Hát, inkább így, mint fordítva.

2017. III. 28. (K) - még 643 nap

A mai nap tudományos eredménye szerint salétromsavas közegben a bórsav csökkenti, ellenben folysavas közegben az átmenetifémek növelik az antimon ICP-OES mérésének detektálási hatásfokát. Hogy ebből mi következik, azt még nem tudom.

Megjött a csomag, pontosabban az értesítő fecni. Érdekes (és szerencsés) módon most nem a káosz templomával szemközt álló központi postahivatalba kell mennem, hanem az utca végén lévő kerületi vegyesboltba. Miért van az, hogy ez engem már egy cseppet sem lep meg?
Azok után, hogy a bankkártyáim aktiválásakor, amikor földrészenként nyilatkoznom kellett, hogy hol akarom használni, akkor az Antarktisz is rajta volt a listán... Természetesen akartam én sarkkutató is lenni, egyszer amikor a Téli szünidőt olvastam, egyszer meg amikor Márton mesélte, hogy diplomázás után akár oda is mehetne. De azért a bankkártyahasználat nem volt tervben.)

Mentor Jan valahonnan előásta a hétvégi verseny részidős eredményeit (ezek azok a táblázatok, amelyekből általában semmit nem tudok kihámozni). Ráadásul két Rasmus M. is versenyzett (ami csak azért vicces, mert az egyikükkel utaztam szombaton, a másikuk meg pont mögöttem végzett).
Ja igen, fölraktak a levelezőlistájukra is. Valamire csak jó lesz.

A nap zárásaképpen, naplóírás közben még Billy Elliotot hallgatok, ki tudja, hányszázadszorra. Nem tudom, Doresz, olvasod-e ezt, de tök jó volt, hogy az utolsó előtti magyarországi ténykedésemként még el tudtunk menni. Köszi szépen!

2017. III. 27. (H) - még 644 nap

Hát kérem alássan, nem sokat tudok írni a mai napról. Feltűnő, hogy a kutatómunka miatt jöttem ide, de arról esik a legkevesebb szó ezen a csatornán. Bár feltételezem, hogy hozzám hasonlóan a többi ember is jobban élvezi a szabadidejét, mint a munkáját. És a tájfutás mégiscsak a legklasszabb sport, amit ismerek. (Bár aki ezeket a sorokat olvassa, valószínűleg pontosan tudja, hogy viszonylag kevés kezemen meg tudom számolni, hányat is próbáltam ki eddig.)

Ugyanakkor a mai Barseback-értekezlet az egyik legjobb szakmai megbeszélés volt, amin eddig részt vettem (már úgy értem, életemben). Nyilván nem jó, hogy Shaolin beteg, de valahogy kevésbé nyomasztó a szakma egyik (világviszonylatban is) legjobb művelője nélkül megbeszélni az esetleges kudarcaimat (még ha soha a leghalványabban sem nehezményezte, ha valamit elbénáztam). Attól félek, hogy lényegesen tekintélyelvűbb vagyok, mint amennyire lenni szeretnék. Nem tudom, valaha le tudom-e majd győzni ezt.

Mindenesetre kaptam pár jó ötletet, házi feladatot és ígéretet. Kis szerencsével néhány munkás hét áll előttem. Végre!

Egyébként dán előtt a menzán Gunnar mesélte, hogy szombaton bocsátják vízre a viking hajójukat (ti. ő valami múzeumi hajós szakkörbe lépett be). Azért azt majd megnézem.

2017. III. 26. (V) - még 645 nap

A tegnapi (azért nem túl komoly) rohangálásnak és az óraátállításnak köszönhetően ma a szokásosnál is álmosabban ébredtem. A szokásos tükörtojás után még volt egy kis időm (Johnék percnyi pontossággal adták meg a csatlakozás időpontját), úgyhogy a házi feladat dán szavait tanulgattam. Később, az autóban ez kiegészült néhány tájfutó-szakkifejezéssel.

Ködösnek és hidegnek indult az idő (persze órákkal voltunk a tegnapi vonatkoztatási időpont előtt), ennek megfelelően jó alaposan felöltözködve ballagtam ki a rajtba. Csak az utolsó métereken éreztem azt, hogy kezd melegedni, így végül is harisnya és póló nélkül futottam. (Ma volt ruha-visszaszállítás, egy első csomagtartós bicajjal végezték. Errefelé nagy divat ez a járgánytípus, bár többnyire kisgyerekeket szállítanak benne.)

Mivel a rajtba vezető út hivatalosan 3 km (egyesek szerint azonban ennél hosszabb) volt, az 5,3 km-es pályám kis túlzással egyenes volt (és egy A3-as lepedőn ábrázolták). Hivatalosan mællemsvært (gy. k. közepesen technikás) kategóriában mentem, mégis inkább 'C'-nek éreztem (a pontjaim legfeljebb 50 lépésnyire voltak az ösvényektől). Ennek megfelelően gyakorlatilag végig ösvényen futottam, legfeljebb néhány 10DSz szintű levágást vállaltam be. Láttam néhány pontot az útkereszteződésekben, biztos azok alkották a könnyű pályát.
Az egyetlen meghökkentő pont egy tavacska partjától 1 m-re volt - csakhogy a víz felé. Egy kidőlt fán lehetett beegyensúlyozni, jófejségből egy éppen arra járó (véletlenül csapattárs) idősebb sporttársnő dugókáját is bevittem dugni. Egy rajtszámos (tehát világranglista-kategóriás) srác is éppen akkor járt arra, ő természetesen lassítás nélkül mindkét lábbal térdig belecsobbant. Nem tudom, lesz-e valaha bármi annyira fontos nekem, hogy ilyesmit bevállaljak érte. Félek tőle, hogy nem (pedig a cél már csak negyed órára volt, szóval simán kibírható lett volna).

Összességében 10 min/km lett az inverz sebességem, az eddigi eredményfecnijeimet végignézve lényegében ennyit tudok. (Összehasonlításképpen Rasmus 5-tel repesztett, de ő ugyebár kvázi hivatásos.) Még mindig nem teljesen világos számomra, hogyan is keveredhettem bele egy ilyen rendezvényre, de lesz ez még így se: jövőre mi (gy. k. OKR) rendezzük. Ha engedik, naná, hogy részt akarok majd venni benne. (Ugyan semmilyen tájfutó képesítésem nincsen, de Mekk Eleknek talán jó lehetek.)

Meséltek a jövő vasárnapi versenyről is: a divíziók tényleg valamiféle rangsort jelentenek. Négyen vagyunk a 2.-ban, és nem akarunk lecsúszni a 3.-ba. Kicsit nyomasztó, hogy (életemben először) valami tétje is lesz a szaladgálásomnak, de én előre megmondtam nekik, hogy mit (nem) tudok. Mindenesetre izgalmas programnak ígérkezik, állítólag csak tőlünk valami 60-an leszünk ott.

Egyébként mégis voltak árusok, csak tegnap nem vettem őket észre. Mondjuk ma is inkább az egzotikus (ausztrál, finn stb.) egyenbozótokat csodáltam, mint a boltiakat.
Még tegnap mutattak hazafelé egy majdnem-szigetet Risotől pár percnyire észak felé. Tényleg remekül néz ki, egy szép napon muszáj lesz kimennem oda.

Az élethez mázli is kell: abszolút nem szándékosan, de olyan gyenge kategóriába neveztem, amiben rajtam kívül csak hatan, így még a nem létező (gy. k. a nyílt kategóriákban nincsen eredményhirdetés) dobogóra is felkerültem: http://www.danishspring.dk/wp-content/uploads/downloads/2017/03/DS-2017-...

Egyedül azt sajnálom, hogy a 3 legutóbbi vasárnaptól eltérően (amelyekbe verseny után még befért egy istentisztelet) ma nem jutottam el templomba, pedig olyan helyen lett volna angol nyelvű, ahol többet (idén) nem lesz. Ugyanakkor volt mosás és teregetés, sajtos-tejfölös spagetti (amit a napsütésre tekintettel a belső udvarunk piknikasztalánál fogyasztottam el) és mosogatógépezés.

2017. III. 25. (Szo) - még 646 nap

Ma délben volt nullidő (bár evvel a szakkifejezéssel errefelé még nem találkoztam), így a csatlakozás (az én szempontomból indulás) 11:20-ra volt kitűzve. Mivel az ebéd értelemszerűen kiesett, igyekeztem a reggelit minél későbbre tolni, és előtte elintéztem a bevásárlást (ez a napirendi módosítás a reggeli összetételét is kedvezően befolyásolta). A porszívózás a hazaérkezés utánra maradt, de kiderült, mi az a nagy nyüzsgés a szomszédunkban (gy. k. evangélikus templom). Hát kérem szépen, passiójátékot próbálnak. Értelemszerű házi feladat: kideríteni, mikor adják elő (hátha nem csak nagypénteken). A rendes házi feladatom, néhány tucat dán főnév megtanulása (névelőstül) az autóban is megoldhatónak bizonyult.

Szívesen elmagyaráznám, hogy pontosan kik is vittek, de nem vagyok képes követni a klub belső szerkezetét, ahogyan a vikingek névadási szokásait sem. Maradjunk annyiban, hogy egy kedves hölggyel, Hanne-vel és a (nem kevésbé kedves) fiával, Rasmus-szal utaztam, innentől kezdve minden más becslés. A hölgy talán az elnökné (az elnök dolgozott), aki a környezetvédelmi hatóságnál peszticideket (gy. k. növényvédő szerek) vizsgál (radioaktivitás-vizsgálatra pedig hozzánk küldi a mintákat), a fia pedig Uppsalában tájfut és tanul (ebben a fontossági sorrendben, talán valami sportiskolában). Hogy akkor miért OKR (gy. k. a Roskildei Tájfutóklub rövidítése dánul) színekben (feliratú bozótruhában) fut, és pláne mit csinál itt iskolaidőben, az nem világos, de igazából nem is rám tartozik. Mindenesetre hozzám képest fele idő alatt futotta le a kétszeres hosszúságú pályáját.

Ahhoz képest, hogy világranglista-futamról van szó (legalábbis akkor, ha jól értettem a kiírás angol fordítását), viszonylag kis helyen elfértünk (bár igen szorosan) egyesületi zászlóink árnyékában. (A mienk speciel otthon maradt, talán holnap lesz.) Egy domboldalt képzeljetek el, ahonnan remekül látszik a vidék, azon belül is befutó. és egy tűt is csak nehezen lehet beleszuszakolni a tömegbe.
A levegő hideg volt, némi szél is fújt, de a nap is erősen sütött, rengetegen voltak sapka-napszemüveg kombóban. Evvel együtt nekem a sima (aláöltözés nélküli) bozótalsó-felső jött be. (Érdekes, hogy melegítő-leadás és visszaszállítás nem volt, pedig alig pár száz métert kellett volna. Talán éppen ezért.)
A verseny honlapja, meg néhány megjegyzés alapján úgy tűnt, mindenféle híres tájfutók (világbajnok meg ilyesmi) is voltak. Nekem csak annyi tűnt fel, hogy Dél-Londontól Új-Zélandig mindenféle zászlók és mezek előfordultak. Ilyen mezőnyben versenyezni legalább annyira bizarr volt, mint Viktor Krum beszélgetése Harry Potterrel a Hermione Grangerhez fűződő viszonyáról. Főleg, hogy rajtam kívül mindenki egyesületi mezben virított. Bolti ruha csak rajtam volt. Talán ezért sem voltak sportfelszerelés-árusok. Tiszta szerencse, hogy a helyszínen csak nyíltba lehetett már nevezni.

Gondoltam, vadulok egyet, és nehéz terepet kértem, abból is a rövidebbet. Ennek megfelelően a pálya nagy részét szinte lépésben tettem meg (az első két pont vonatkozásában a "szinte" szócska törölhető). Olyan közel voltak egymáshoz a pontok, hogy minden egyes vakondtúrásnál leálltam tájolni. Magamban azt szoktam mondani, hogy állomástávolságban közlekedtem, de Marci nyilván helyénvalóbbnak találná a "hívójelzésre menesztettek" és a "teljes állomásközt csökkentette menetsebességgel kell bejárni" megfogalmazást. Mindenesetre az átlagsebességem még a sajátomtól is rendesen elmaradt.

Nevezéskor egy teljes A4-es lapot kitölthetem a paramétereimmel (ennek ellenére ezúttal is új nevet sikerült szereznem, lásd eredménylista: http://www.danishspring.dk/wp-content/uploads/downloads/2017/03/DS-2017-...), amelyek odahaza egy féltenyérnyi fecnin elférnének. A térkép is nagyon elegáns, fóliába hegesztett volt. Mondjuk ennyire vizes terepen elképzelhető, hogy szükséges. Rasmus térdig sarasan (azon belül bokáig véresen) futott be, és én is remek szimmetrikus lábvizet vettem. Lehet, hogy végre alkalmazkodnom kellene az itteni talajviszonyokhoz (a térkép fele ma is kék volt), és szemrebbenés nélkül keresztülrohannom mindenféle dagonyán. Embermagasságnál mélyebb mocsár csak nincsen a pályán, az amortizátorcipőmet meg már úgyis "leírtam".

Az első néhány pontot szinte véletlenül találtam meg (ismerős jelenség), utána egy kicsit célzottabbra fordult a dolog. Összesen két szép nagy (kb. 6-800 m-es) úton futós átmenetem volt, a többi inkább csak botladozás a bokáig érő avarban heverő ágak között, időnként tépelődés a bozótosban. Viszont minden ponton volt bója! (Emlékeim szerint itt ez az első ilyen.) A 8. pontomon egy nagy doboz is volt antennával - most már legalább azt is tudom, mi fán terem egy rádiós pont (eddig csak szabálykönyvben találkoztam a kifejezéssel).
A 10. pontomat nagyon hivatalosan fogtam meg: a 9.-ről ki az útra, az útelágazásnál nyugatra, a következő útelágazásnál a támadópontig (magasles) irányban, majd onnan a pontig szintén irányban. Ezen felbuzdulva a 13.-at irányban akartam elkapni, amiből természetesen egy remek eltévelyedés lett, 3-4 perc veszteséggel. Szerencsére ilyenből több már nem lett.

Összességében ez a síksági ország nekem nagyon bejön, és előbb-utóbb talán a mocsárjárást is megszokom. Kár, hogy nem pontbegyűjtőt játszottunk, ui. átmenetenként átlagosan 2,8 bónusz bóját le tudtam volna venni.
Így befejezésképpen felmerül bennem a kérdés, mi a manót gondolhat egy komoly (mondjuk válogatott vagy elit) versenyző egy ilyen amatőr beszámoló olvasásakor. Erre természetesen nem kell válaszolnotok, de nekem az egész verseny alatt az a régi csehszlovák bábfilm járt a fejemben, melyben "az amatőr versenyző Spejbl, és mechanikusa Hurvinek és utasuk Mányecska különdíjban részesülnek,... az ügyességért, hogy a célt elérték": https://www.youtube.com/watch?v=T2euh4wKZt4&t=6s .

Az órámat és a sparheltet (azon is van egy óra) már átállítottam (előre) - Ti se felejtsétek el!

2017. III. 24. (P) - még 647 nap

Ma olyan sokan vettünk részt a közös reggelin, hogy el sem fértünk az asztalnál (pedig Kristina és Sven nem is voltak).

Megmértem és kiértékeltem a tegnapi kísérlet mintáit. Jobb, mint az előző, de pár dolgot nem értek, és a 120%-os visszanyerésen is dolgoznom kell még.
Ami ennél is rosszabb, az a kationcserélőn megkötődő ionok dekontaminációs faktora. Minél tovább töprengek rajta, annál képtelenebbnek tűnik a meghatározásuk, pedig az egész munkának ez az egyik legfontosabb célja.

Tájfutóvonalon viszont kezdenek elfajulni a dolgok. Jövő vasárnap egy háromfordulós sorozat első versenye lesz. Ha jól értem (valószínűleg nem értem jól, mert még egyáltalán nem értem), a keleti főcsoporton (vagy főcsoportfőnökségen) belül a 2. divízióban vagyunk, és ott is akarunk maradni. (Gondolom ez gyengébb, mint az 1. és keményebb, mint a 3.) Ehhez minél többünknek indulnunk kell ezen a jövő vasárnapi versenyen. (Az nem világos, hogy az eredményeknek van-e bármi jelentőségük.) Hát rajtam nem fog múlni (legalábbis az indulás. Az eredmény már más tészta lenne). Írtam Mentor Jannak, ő megkérdezte a dugókám számát, és benevezett. Valamit azért sejthet, mert nem H35-be, hanem H35B-be.

Lett holnapra is valaki, aki szívesen elvisz, úgyhogy alvás, reggeli és bevásárlás után pakolás és indulás. Kicsit húzós hétvége lesz, két nap verseny, mindkét nap oda-vissza utazással, de ha minden jól megy, nagyon fogom élvezni.

Ennek fényében akármilyen fáradt voltam, ma este is dánoztam egy kicsit, mert most már tényleg nem lehet előrejelezni, mikor lesz rá legközelebb időm. Esetleg holnap az autóban megtanulhatnék néhány tájfutó szakkifejezést is.
És még az 1. sz. bankom netbankjában is alá kell írnom egy kazal papírt...

2017. III. 23. (Cs) - még 648 nap

Levelezgetés, kísérletezgetés, dán, vásárlás.

Volt egy kis utazásszervezés is: a hétvégén lesz egy 3 napos verseny a sziget északi felében. Nagyon nagymenő rendezvény (ha jól értettem, nemzeti válogatottak jönnek felkészülési versenyként bajnokságokra edzeni), de azért nyíltban kipróbálnám.
Pénteken értelemszerűen nem tudok menni. Vasárnapra adódott fuvar. A szombat elvileg megoldható, de 2 és fél óra az utazás (ugyanennyi vissza is). Más lehetőség híján bevállalnám, de mivel vasárnap úgyis eljutok oda, szerintem a szombatot nem erőltetem.

Végül a nap fénypontja: este sikerült Skype-on meghallgatnom a budahegyvidéki bibliaóra második felét. Nagyon örültem, hogy előtte az addigra már beérkezett résztvevőkkel 3/4 7 tájban egy picit beszélgetni is tudtam. Köszi, Balázs (vagy akit illet)!

2017. III. 22. (Sz) - még 649 nap

Tegnap és ma olykor hétágra sütött a nap, olykor hideg szél fújt, olykor pedig fagyott eső esett (borsnyi jéggömböcskék). Néha sok a pulcsi is, néha pedig a sálra is szükség lenne.

Múlt péntek óta újra van (működőképes) bringám. Tegnap kihúztam maximumra a nyeregtartó csövet. Kicsit még így is alacsonyan ülök, de a célnak megfelel (a gyülekezeti bicajtúrára nem evvel megyek).

A tudományos munka lassan, de legalább bizonytalanul alakul. Hol pacsálok, hol mérek, hol számolok, de soha nem tudom, mi lesz (legyen) a következő lépés. Talán az eddigiek rendben vannak, de ne kiabáljuk el. Ma legalább háromszor vettem észre, hogy valamit rosszul számoltam (utána kijavítottam). Itthon a postaláda megnézésekor villant belém a negyedik hiba.

Viszont dánból talán utolértem magamat, legalábbis párszor meghallgattam a házit, és talán meg is tanultam a szavakat (névelővel együtt). Az eredményt majd a holnapi órán meglátjuk. Hazafelé a közértben dánul kértem két zsömlét, és a pultos dánul mondta az árát, tehát nem nézett külföldinek (vagy bele se gondolt).

Tegnap este az itteni tájfutóegyesület vacsoráján voltam. Előtte volt közös edzés is, arra nem értem volna oda időben, de egyszer még akár az is megtörténhet a két év alatt. (Még úgysem voltam soha életemben semmilyen edzésen.)
Mindenesetre a gyalogos (buszos) odajutást felderítettem (átszállni sem kell), ez még jól jöhet. (Emlékszünk, milyen remek következményei vannak a csavargásnak.) Néhány kedves hölgy kedvesen beszélgetett velem, és még kaját is kaptam.
A lényeget (keríteni valakit, aki autóval megy a hétvégi versenyre, és beférek hozzá) természetesen nem sikerült elérni, de Mentor Jan azt elintézte, hogy ma estére még az itteni nevezőrendszerbe is elkezdjenek beadminisztrálni. (Jelszavam ugyan még nincsen, de állítólag hamarosan az is lesz. Azért a nagy egyesületnek is megvannak a hátrányai, például a bonyolultsága.)
Láttam, hogy hol tárolják az egyesületi bozótruháikat, és végighallgathattam egy dán nyelvű szakmai előadást a közeli erdőkben folyó erdészeti tevékenységről. (Ez utóbbit mondjuk kár volt, meg kellett volna szöknöm előtte, vagy legalábbis fél órával hamarább, mint ahogy végül is megtettem; de nem hittem volna, hogy olyan sokáig elnyúlik, és pár emberrel szerettem volna még személyesen szót váltani. Na mindegy, ennyit kibírtam.)

2017. III. 21. (K) - még 650 nap

A Tanácskøztársaság kikiáltásának napján a Skype-kapcsolat tájfutási okok miatt elmarad. (Még az is lehet, hogy ma már további bejegyzés sem lesz, de kulønben jól vagyok.)

2017. III. 20. (H) - még 651 nap

Lefekvés után jutott eszembe még pár apróság.

A "terep"-re szerintem rövidnadrág és póló illett volna, de az összes rövidnadrágom odahaza van, ahogyan a 3/4-es bozótom is. Szabadidő alsóba (gy. k. ez nem egy vasúti megálló neve) nagyon beleizzadtam volna, maradt tehát a bozótnadrág. Tájfutóékra jellemző, hogy ilyen helyzetben (amikor bozótra még erős rosszindulattal sem lehet számítani) is mindenki abban van. Hát most én is. Némi töprengés után fölülre is bozótfelsőt vettem póló helyett - már csak a divat kedvéért is.
Őszintén szólva induláskor fel sem merült bennem, hogy a messzi hideg északon április közepe (az első hazautazásom) előtt szükségem lenne a bozótruhámra, pláne nem a mencibbre. Így jár, aki pórul (de persze több is veszett Mohácsnál).

Most jön a kedvencem: egy csomó település nevében szerepel a mérnöki nullára (vagy az üres halmaz jelére) emlékeztető áthúzott "o"-betű (ő az itteni "ő"-betű). Mondjuk Roskilde pont nem ilyen, de Helsingør (gy. k. Hamlet) igen. Minden ilyen helyen működő egyesület (teljesen érthető módon) elsüti az egyesületi bozótján azt a poént, hogy az "ø"-betű helyére egy iránytűt vagy tájolót rak. A legviccesebbek pont a rendezők, Søllerød, mert nekik kettő is jutott.

A legrosszabb átmenetem 3 és fél perc volt, amikor a 3. emeletről a 2.-ra csak úgy jutottam el, hogy közben lementem a földszintig. (Nem a lépcsőzés tartott sokáig, hanem amíg ezt kiderítettem.) A következő (2:42-es) átmenet pedig az egyik nyakatekert zsákutcából a másik nyakatekert zsákutcába vezetett: a másodikról a földszintre, onnan (egy másik lépcsőn) a másodikra, majd (egy harmadik lépcsőn) a földszintre. Nem csoda, hogy egy csomó ember csak állt, és nézte a térképét (mondjuk ez erdőben sem elképzelhetetlen). Súlyosbító körülményként tájolót és pótszimbolt is cipeltem magammal, egyikre kevesebb szükség volt, mint a másikra.

Az biztos, hogy erre a versenyre jövőre is el akarok menni (ha minden jól megy, és még alapjáraton itt leszek. Budapestről egy kicsit drága lenne idejönni egy nap kedvéért).

Ma kettő értekezletet tartottunk, a reggelin a croisson (gy. k. a franciák édes-leveles kifliszerűsége) mellé gyümölcs is volt. Az ebéd utáni miatt nem tudtam dánra menni. Gunnar inkább az értekezletről lógott, elvitte a házimat és kijavítva visszahozta. A tananyagot meg az új házit az elektronikus naplóból tudom megnézni.
Szóval a délutáni értekezleten elmondták, hogy két kollégával is készült interjú. Dánul van (a grönlandi is), de talán valakit érdekel (mondjuk a haditámaszpont atomalagútjának vagy a mintavevő kocsira ragasztott tudománynépszerűsítő poszterek fényképei miatt):
http://knr.gl/da/nyheder/danmark-gav-gr%C3%B8nt-lys-atomaffald-i-indland...
http://www.fyens.dk/odense/Katastrofer-og-atomspraengninger-afsloeres-i-...

A munka megyeget, ma laboroztam, holnap reggel megmérem és kiértékelem, utána meg majd meglátjuk.

Kaptam egy levelet egy tájfutótól avval, hogy ő a mentorom. Hogy ez mit jelent, az még nem teljesen tiszta számomra, de felajánlotta, hogy elvisz a jövő vasárnapi versenyre. Erre nyilván igennel fogok válaszolni, mihelyt meggyógyul a freemail.

2017. III. 19. (V) - még 652 nap

Korán keltem, de mindenképpen megérte. Mosakodás, reggeli ima, pakolás, tükörtojás, busz, jegyvásárlás, vonat. Szerencsére pont olyan jött, ami a "Keletiig" megy (Osterport, az első "o" áthúzva), így átszállás nélkül jutottam el az "Északiig" (Norreport, az első "o" áthúzva). (Ha valakit esetleg érdekel: a "Nyugatinál" (Vesterport) nem álltunk meg.)
A felszínen tűnt föl, hogy ismerős helyen vagyok, pont a testőrség kaszárnyájának a sarkánál. Amíg a buszomra (150S) vártam, egy csomó egyen- és civil ruhás srác jött ki illetve ment be, nyilván 9 táján van váltás. Találtam egyébként egy erősen hibrid templomot is, német református és koreai anglikán it.-eket is tartanak benne (nem biztos, hogy a koreait jól fordítottam).
A busz útját egy darabig nagyjából tudtam követni a Koppenhága-térképemen, majd föltűnt, hogy az Egyetem mellett haladunk (a megálló neve izémizé DTU). Naerum, leszállás, séta, tájfutóbóják, kérdezősködés (mármint a parkoltatóktól kérdeztem meg, hol van a vk.), odatalálás.

Hát kérem, ez zseniális. Az iskola aulájának elkordonozott egyik fele a vk., az épület többi része a versenyterep. (A vécék, öltözők, zuhanyzók, távolról érkezőknek a tornatermi szállás a szomszédos épületben, kb. 20 lépésnyire.) Mivel ez egy igen modern iskola (üvegfalak, függőfolyosók), az aulából nagyjából minden belátható. Hihetetlen látvány volt, ahogy néhány tucat versenyző 3 szinten szemmel látható koncepció nélkül, lepedőnyi (A3) térképekkel a kezében mindenfelé rohangál. Nem tudom jobban elmagyarázni, talán a tavalyi fényképek segítenek elképzelni: https://www.flickr.com/photos/sollerod-ok/albums/72157667169547605
Némi készpénzért ma is lehetett nevezni. A sorsolásnál látványosan sok üres helyet hagytak minden kategóriában, így bőven befértem én is.

Úgy összességében a verseny olyasmi volt, mintha a Spari labirintuspályáit Béla trükkös térképeivel bonyolítanák le egy gangos bérházban (beleértve a lakások felét, a cselédlépcsőt, a szemétledobót és a tűzlétrákat is). (Érdekes kérdés, hogy a tájfutás nevet megérdemli-e, hiszen nem teljesült a "szabadban űzhető" kritérium - ami persze senkit nem zavart.)
Minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyre tettek pontot: az alagsori lányvécébe (55), a többi mellékhelyiségbe (33, 58, 61), a tankönyvraktárba (62), az épület közepén "lebegő" üvegbuborék-diákkönyvtárba (31, 40, 47), a biológia szertárba (36), és természetesen a tantermek egy részébe (45, 52). A helyiségeknek durván a fele tiltott terület volt (gondolom, ha Claus Siegurd Rasmussen osztályfőnök berzenkedett az ötlettől, akkor a 9/b osztálytermét kihagyták).
Néhány ajtó lezárásával egész különleges zsákutcák keletkeztek: az első emeleti társalgóba (39) csak csigalépcsőn lehetett lejutni a második emelet északi fertályáról (37), ami viszont csak az első emeleti nagyelőadó (38) felől volt megközelíthető. A büfé mögötti lépcső legalját (59) a "szurkolói zóná"-ból remekül láttuk, de csak a emeletről vezetett oda út.
Ha az ember megértett már két emeletet, a harmadikon újra elkeveredett: egy átjáró eltorlaszolása miatt a télikert (35) észak felől csak a kémia laboron keresztül volt megközelíthető.
És néha persze kitört belőlem a tanár: a kémia szertárból (34) a harmadik emeleti mosdók (33) felé a folyosón át vezetett a logikus átmenet, de én inkább a másik kémia laboron át mentem. (A legtöbb vécé egyébként koedukált.)

Nem csoda, hogy az egyik itteni csapattársam kihagyott egy pontot. Csak avval tudtam vigasztalni, hogy én meg a rajtban nem dugtam, így eredetileg 3 óra valamennyi lett a versenyidőm, de ezt később bemondásra korrigálták. (A helyszíni nevezőknek a rajtban adtak rajtidőt, amit nem gépeltek be, tehát a nagyversenyeken szokásos 4 perces rajfolyosó végén rajtdoboz is volt, amit természetesen nem vettem észre, hiába hívták fel rá a figyelmemet (dánul).)
Időeredmények szerint afféle sprintverseny lehetett, érkezéskor aggódtam kicsit, hogyan fogok 20 perc alatt elfáradni. Később ezen már nem aggódtam. Az igazi kihívás a 3 dimenzió volt (itthon vettem észre, hogy néhány lépcsőt nem is használtam, pedig rövidebb lett volna).

Beérkezés után megittam nagyjából egy liter szörpöt, majd megkérdeztem, hogy lehet-e még egyet menni. Természetesen lehetett. Mivel veszteni valóm nem volt (ilyen terepen csak nem bontják le alólam észrevétlenül a pályát, mialatt én az erdőben botorkálok elveszve), a költő (ezúttal Lándzsarázó Vilmos) szavaival élve "ide nekem az oroszlánt is!" - férfi elitet kértem. Csilla néni szavaival élve olyat még úgysem láttam. (Tekintve, hogy az "A" szintűekkel sem szoktam boldogulni, egy darabig vélhetően nem is fogok.)
A fáradtság ellenére már sokkal jobban ment, hiszen az ember agya megtanulja a huncutabb átmeneteket, ugyanavval az úttorlasszal már nem lehet még egyszer átverni (na jó, engem sikerült). Valószínűleg pont ezért szerepelnek csak az első futások az eredménylistában: http://www.sollerod-ok.dk/media/1578/resultater-individuel.pdf Minden továbbit csak magunknak futottuk (nekem egyébként 21:59 lett).

Újabb ivászat, visszaöltözés, szendvics, indulás. Kiderült, hogy a mai angol nyelvű it. helyszíne csak pár percre van a 150S vonalától. Aztán persze mégsem így mentem, mert találtam egy egyvágányú HÉV-et (afféle csömöri mellékvonalat), amit nyilván ki kellett próbálnom. A hellerupi átszállásnál a felüljáróról próbáltam megérteni a vágánykiosztást (egy vonalnak végállomás, kettő másiknak elágazás, és még rendes vasút is van).
Lelkészné régi ismerősként üdvözölt, ami nem akkora érdem, mint elsőre hallatszik, hiszen csak 18-an voltunk. Most Pali gitáros repertoárjából volt ismerős néhány ének.
It. után (életemben először) koppenhágai buszra szálltam, amiben az volt a nehéz, hogy a (helyközi és távolsági vasúton) "Kobenhavn H"-nak nevezett főpályaudvar a koppenhágai helyi járatok számára más nevet visel (Hovedbanegård, nyilván erre utal a "H"), csak én ezt leszálláskor még nem tudtam.

Ahhoz képest, hogy még bőven világosban indultam haza, most, hogy befejezem a történetet, itt a lefekvési idő. Még mosakodnom is kell, a dán e-learning pedig elhalasztatik.

2017. III. 18. (Szo) - még 653 nap

A mai napot édes semmittevéssel (bár nem semmit evéssel) töltöttem, vagyis (a "vissza nullára" célkitűzésnek megfelelően) nagyjából felszámoltam az elmaradásaimat.

Kezdetnek jól kialudtam magam, majd leszedtem a fregoliról a még ott lévő ruháimat. Reggeli után megvarrtam a pizsamám szakadását (érdekes módon mindegyik a bal mandzsettánál szakad).
Olvasgattam, porszívóztam, elmaradt emailekre válaszoltam, az Interneten lógtam.

Mindenféle maradékokból jutott ebédre és vacsorára is.

Nap közben jó sokszor meghallgattam a dán leckét (néhány párbeszéd), és mostanra már az írásbelit is megcsináltam.

Holnapra kiírtam magamnak a Naerum-ba való eljutás lehetőségeit (Norreportból fél óránként megy busz). Az értesítő gépi fordításából azt remélem, hogy lehet majd a helyszínen is nevezni a gimnázium épületén belüli tájfutóversenyre. (Legfeljebb késői rajtidőt kapok. Az angol nyelvű it. úgyis csak fél háromkor kezdődik.)

2017. III. 17. (P) - még 654 nap

A közös reggelin megdöbbentő módon nem volt sajt, de ettől még nagyon jól éreztük magunkat. Megkérdeztem Hellét, hogy a folysavellenes fólia számlázása megoldódott-e már, de még ő sem tudja.

Utána megtartottuk a tanfolyam ünnepélyes (gy. k. volt sütemény és üdítő - Per szerint olyan, mint a hobbitok második reggelije) záróeseményét. Ezek a kiértékelő beszélgetések általában igen udvariasan unalomba fulladnak. Most nem. A résztvevők rendkívül udvariasan, ám igen éleslátóan meglepően konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a jövőre nézve. (A radiokémiával meg voltak elégedve.)

Csináltunk fényképeket (csoportképet) is, majd megnéztük a 2. sz.dán atomreaktort. Ez az, amit az "irodám" ablakából látok, de most be is jutottam, hála a dán temetkezési vállalat (gy. k. Danish Dekommissioning, ami az itteni RHK Kft.) két munkatársának, akik részt vettek a tanfolyamon, és búcsúzóul bevittek minket. Mindent kivittek már, ami valaha az atomreaktorhoz kellett (fűtőelemek, tartály, vezénylő stb.), és alapos dekontaminálás után a jól szigetelt, szellőztetőrendszerrel felszerelt hangárt használják nagy méretű radioaktív hulladékok kezelésére.
Vicces volt megnézni a jövőt, hiszen pár évtized múlva várhatóan a miénkből is ilyesmi lesz, de tulajdonképpen tetszett. Személyi dózismérők, területi és kézi dózisteljesítmény-mérők, felületiszennyezettség-mérők, sugárkapu, öltözők, személybejáró, teherbejáró - minden van, ami kell.

Menet közben a dánok segítettek megértenem az 1. sz. bankom kérdőívét (leginkább a határon átnyúló pénzmozgásról van benne szó), így ki tudtam tölteni és el tudtam küldeni.

Ebéd után Gunnar megmutatta, hogy a netbankon kétféle utalási lehetőség is van, az egyikkel bankszámlára lehet utalni, a másik pedig a "sárga csekk"-ekre van kitalálva. Így végre be tudtam fizetni a médiaadómat (aminek a papírja egyébként nem sárga, de a magyarban már annyira meggyökeresedett ez az eposzi jelzős szerkezet, hogy a könnyebb érthetőség kedvéért ezt használom).

Végre a keddi mérések eredményei is megvannak. Néhány arányról van csak szó, de azokat nem volt könnyű kiszámolni, ui. a program ragaszkodik a kalibráláshoz, relatív értékeket igen nehéz kicsiholni belőle, én pedig szépen túllógtam a saját kalibrációs tartományomon. Ha minden igaz, a négy fluorofil elememből (Mo, Nb, Sb, Zr) egyik sem kötődik a kationcserélőn. Ez persze (anionos fluorokomplexekről lévén szó) nem meglepő, de azért jó érzés, hogy nagy szamárság helyett ez jött ki. Egy kicsit nyugodtabban készülhetek a jövő heti mérésekre. A szükséges oldatokat még ma gyorsan lehígítottam, a gyantát beáztattam, az oszlopokat előkészítettem, szóval talán van ok a bizakodásra.

Ami még érdekes, hogy ma is jött néhány veszélyesnek tűnő spam (gy. k. elektronikus levélszemét). Az informatikusok rendszeresen figyelmeztetnek bennünket, hogy nagyon nézzük meg, mire kattintunk és mit nyitunk meg. Ki tudja, miért, de a DTU népszerű célpontnak számít.

2017. III. 16. (Cs) - még 655 nap

A laboromon az összes résztvevő dán volt; az egyik érthetetlen formanyomtatványról (a médiaadósról) azt mondták, hogy postán be lehet fizetni. Hazafelé meg is próbáltam a közértünk postapultjánál, de ott pont nem lehet (bár ezek szerint más postákon talán lehet). Tehát ezt nem sikerült elintéznem (mint ahogyan semmi mást sem sikerült elintéznem, kivéve, hogy voltam dánon).

2017. III. 15. (Sz) - még 656 nap

Annak idején Pali bácsi nyilvánosan mondta, úgyhogy szerintem szabadon idézhető: "Nekem a vérnyomásom szokott fölmenni a presbiteri ülésektől." Hát én most a hatósági ügyintézésre reagálok hasonló tünetekkel. (Tiszta szerencse, hogy egyébként tök alacsony a vérnyomásom; volt már olyan, hogy véradás előtt gyorsan le kellett nyomnom pár tucat fekvőtámaszt, hogy alkalmas legyek.)

Reggel aktiváltam a 2. sz. banktól való szép új bankkártyámat. Ebédnél már avval fizettem, de az érintős változat nem működött, meg kellett adnom a PIN-kódomat is. (Ez valószínűleg nem a bankkártya hibája; az utánunk érkező kollégák mesélték, hogy az egész fizetősdi rendszert újra kellett indítani.) Hazafelé a közértben már sikerült érintősen fizetnem.

Érdekes módon a Netbankomon nem látszik, hogy költöttem volna a pénzből. Ami ennél is rosszabb, a médiaadó (gy. k. internetadó, ami nálunk nincs, de itt van) általános beszedési megbízását sem sikerült rögzítenem. (A rendszer szerint a bankszámlám nem alkalmas rá. Ez olyan nagyon nem lep meg, még nem volt olyan, hogy ez a bankszámla első próbálkozáskor bármire alkalmasnak bizonyult volna.) Ugyan minden papíron és honlapon többször szerepel, hogy az általános megbízási szerződés tető alá hozásáig kézi vezérléssel kell gondoskodnom a médiaadó megfizetéséről, de azt szigorúan titkolják, hogy ezt hogyan is lehetne megtenni. Például bankszámlaszám sehol. A dán kollégák szerint talán egy bankban lehet rá esélyem.

Azért ne legyünk igazságtalanok a dánokkal, a magyar elektronikus közigazgatást sem a vérnyomás csökkentésére optimalizálták. A dán kiállítású uniós TAJ-kártya birtokosaként megpróbáltam két évre kijelentkezni a magyar társadalombiztosításból. Ehhez először meg kellett találnom az Ügyfélkaput, onnan eljutottam az OEP honlapjára, az átirányított a NAV (gy. k. APEH) -éra, végül megérkeztem a Java-éra.
Ricsi ugyan telepített nekem Java-t, de az nem elég jó a magyar közigazgatásnak, mint ahogyan a Goggle Chrome-om sem. Tiszta szerencse, hogy a Mozilla Firefox mellett az Explorert is megtartottuk.
Szóval telepíthettem a legújabb Java-t, ami cserébe lepusztította a korábbi változatokat. (Ricsi, ha ez valami rosszat jelent, akkor légyszi üzenj és értekezzünk!) A NAV honlapjáról telepíthettem valami nyomtatványkitöltő programot, majd az OEP-éről a nekem szükséges formanyomtatványt. A személyes adatok megadása volt az egyetlen problémamentes napirendi pont, majd valahogyan - de semmiképpen sem úgy, ahogyan az az OEP honlapján található útmutatásban szerepel - a bejelentés elküldődött.

Pihenésképpen kicseréltem az ágyneműmet, és a szennyesemmel együtt kimostam és kiteregettem. Zakieh-vel arra is stratégiát készítettünk, hogyan ne keverjük össze a jövőben a tejeinket. (Szerintem elég lett volna, ha nem az én polcomra rakja, de ez most már késő bánat. Angolul úgy mondják: There is no use to cry over spilt milk.) Na sipirc aludni!

2017. III. 14. (K) - még 657 nap

Ma, holnap és holnapután laboroznak a Concert-esek, ennek megfelelően nagyjából egész nap a laborok környékén kell lennem (holnap délig betanulás, onnantól mérésvezetés). Pillanatnyilag ez tűnik eddigi itteni tartózkodásom legzsúfoltabb hetének.

Tegnap szóltam is dánon, hogy a csütörtöki órára jó eséllyel nem tudok menni. Ettől tök függetlenül ma végre (ez sem ment simán) megjött a belépési kódom és jelszavam a nyelviskola e-learning rendszeréhez. (Gy. k. az "e-learning" egy oktatástechnikai szakkifejezés, de én ezt az órát annak idején nem vettem fel okitekiből, úgyhogy - azon túl, amit a névből saccol az ember - csak később fogom tudom majd megmagyarázni, mit is jelent pontosan.)

A rekordelfoglaltságnak megfelelően természetesen minden egyéb fronton is hirtelen meglódultak az események, és több napra elegendő elintéznivaló feladat gyűlt össze. Mindössze 4 hivatalos levelet kaptam: az uniós TAJ-kártyámat (úgyhogy nincs több kifogás, sürgősen ki kell jelentkeznem a magyar társadalombiztosításból), a médiaadót (ezt nyilván be kell majd fizetnem), az 1. sz. bankomtól a bankkártyát és a hozzá tartozó PIN-kódot (a bankkártyát meg aktiválni kéne, hogy végre itteni bankszámláról fizethessek).

Kellő mennyiségű (számomra nem feltétlenül követhető) ötletelés után most az a változat van érvényben, hogy a saját magunk által szervezett konferenciára nem regisztrálunk. (Valljuk be, ez valahol logikus.) A gond az, hogy egy korábbi (lehet, hogy általam félreértett) változatnak megfelelően én már hetekkel ezelőtt regisztráltam, és tegnap rámküldték a (teljesen jogos) kérdést, hogy mi lesz a regisztrációs díj befizetésével. Ma reggel gyorsan írtam nekik, hogy elnézést, de úgy alakult, hogy mégse, légyszi töröljék a regisztrációmat. Délutánra meg is jött a válasz, hogy rendben, töröltünk. Lehet, hogy lesz még további kanyar ebben a történetben, de per pillanat abban reménykedem, hogy nyugvópontra jutott.

Nagyon nem panaszkodhatom, mert a stronciumos laborról annyira meg tudtam lógni, hogy a Sven születésnapi tortájának megevésére rendezett eseményre is eljussak. (Helle is ott volt, de nem mertem megkérdezni tőle, hogy a másik tengerikígyó hosszúságú üggyel, az e-bayről rendelt és bankkártyával fizetett folysavellenes öntapadós műanyag fólia számlázásával mi újság.)

John, a lelkes roskildei tájfutó több emailt és sms-t is küldött (mai illetve holnap éjszakai versenyre hív), ami tök jó, eltekintve attól, hogy a hetem már így is túl van telítve.

Jött egy körlevél az igazgatótól is, hogy a kötelező összefüggő szabadságunk (itt ilyen is van, a szakszervezet harcolta ki) az év 28., 29. és 30. hetében lesz. (Ez népesen a júli 10-30-ig terjedő időintervallumot jelenti, hacsak a dánok naptárjai el nem térnek az enyémtől.)
Ebbe így első ránézésre egyik (általam látogatott) Mevisz-Bárka tábor sem esik bele, de az almádi családi nyaralás és a BHV bicajtúra sem. (Valami más igen, de ezt a poént nem akarom nyilvánosan lelőni, mielőtt az illetőnek magánemailben meg nem írtam.)
Egyébként fogalmam sincs róla, hogy ezt mennyire kell komolyan venni, ui. az igazgatói körlevél záradéka szerint május elsejéig kell bejelenteni a titkárságon, ha valaki máskorra tervezi a "nagy nyaralás"-át. Holnap megpróbálok utánajárni a játékszabályoknak - nem mintha léteznék olyan konfiguráció, ami szerint minden programra el tudnék menni, ahová hívnak és ahol jól érzem magam.

Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a Mevisz honlapjára kikerültek az idei mozgássérült passió előadókörútjának téridő-koordinátái: http://www.mevisz.hu/hirek.html és http://www.mevisz.hu/node/1074

2017. III. 13. (H) - még 658 nap

Hetek óta minden este elfelejtem leírni, hogy a "száz" (azaz 100) dánul nagyjából úgy hangzik, mint a két Mevisz-elnök fiának a neve. Lehet találgatni.

Végül is jól sült el a mai nap, de sok mesélhető nem volt benne.

Nagyjából egész délelőtt a tanfolyamon tartottam órát. (Előkelőbben: "előadtam", de ezt a szót nagyon nem szeretem tanítási összefüggésben használni.) Eleinte mindenki alvást színlelt, de utána belejöttünk, szóval meglepően jól ment.
Utána rövid távú erőltetett menet a menzára (a bringám még a szerelőknél van), gyors kaja (ilyet utoljára egyetemista koromban tudtam), majd dán. Őszintén szólva igen jó buli ez a nyelvtanulás, még ha a világon semmi haszna nincs is, hiszen minden dán jobban tud angolul, mint én valaha fogok dánul. (A motivációmat majd egyszer megírom, most nincs időm részletezni.)

Délután beültem Shaolin laborelőkészítőjére. Egyrészt, mert a második turnusnak már én vezetem az ő gyakorlatát, és tudnom kéne, miről szól; másrészt, mert nem minden nap vesz részt ilyenen az ember. Nem akarom túlsztárolni a professzort, de a mondókája alapján tényleg nagy koponyának tűnik.

Este megpróbáltam lendületből megírni a dán házit, és elintézni pár emailt (a tájfutók levelezőlistájától az LSC konferencia hivatalos regisztrációjának ügyéig). A nap, amit az Úr adott, evvel véget is ért.
Nagyjából ez a kezdő sora a tegnapi it. záróénekének. Nagyon megtetszett, de tegnap este már nem volt időm, hogy az Interneten rákeressek. Ugyan erre időm ma sem lett, de a gépem magától kidobta, ui. szerinte én ezt már egyszer-kétszer meghallgattam. Ilyesmire nem emlékszem, de az ének tényleg nagyon szépk, úgyhogy befejezésképpen küldöm a linkjeit:
https://www.youtube.com/watch?v=Pigh8VHr-ZE
https://www.youtube.com/watch?v=hCuvVPycy2Q
https://www.youtube.com/watch?v=FTeGSG50JBE

2017. III. 12. (V) - még 659 nap

Nagy mázli, hogy tegnap mégis megírtam a tegnapi eseményeket, mert ma is rengeteg minden történt.
A tükörtojás csak annyiban volt szokatlan, hogy kanállal ettem, ugyanis az összes villa a mosogatógépben volt, amit valaki pár perccel előttem indított el. A buszozás is rendben ment, ezúttal szándékosan (egyébként tökéletesen fölöslegesen) szálltam le Boserup nyugatnál.

A nevezésnél hiába próbáltam lebetűzni a nevemet, ahogyan azt dánon tanultuk, végül mégis nekem kellett bepötyögnöm a gépbe, mondván "nem vagyok benne a rendszerben". Az SI-kezelő akkor is furcsán nézett rám, amikor egyesületnek bediktáltam az OKR-t. Szerencsére mellette ült a tegnapról ismert sporttárs (a nevezési díjakat szedte), aki bólogatott, hogy igen, új klubtag vagyok. (Ennek fényében nevezési díjat sem fizettem. Tényleg van előnye egy aktív klubnak: például a saját szervezésű versenyek ingyen vannak.)
Választhattam, hogy tömegrajtolok, vagy egyéni rajtidőt kérek. Mivel utálok utolsónak maradni a pályán (olyan érzésem van, mintha ottfelejtettek volna, amint az egyszer már tényleg meg is történt), inkább a tömegrajtot kértem.
A terep jelentős részén favágás volt a közelmúltban, egész mezőket fed be fenyőgally. Az illatuk fantasztikus! (Kár, hogy ma annyira folyt az orrom, hogy semmi illatot nem éreztem.) Technikás pályán mentem, rengeteget kellett az avarban bozótharcolni, a gallyak és ágak között zergésen ugrabugrálni, vagy éppen saras-mocsaras talajon cuppogni. (Egész nap hideg és felhős, de csapadékmentes időnk volt, viszont az éjjel talán esett.) Az eset fénypontját azonban kétségtelenül a felvert nagyvadak jelentették. Legalább 4-5 csordát (falkát, csoportot, egyesületet) láttam, nem is feltétlenül messziről. (A nullidőre rajtolás újabb előnye.) Őzekre és dámszarvasokra tippelek, de ezt ne vegyétek komolyan (utoljára általános iskolás koromban, cserkésztáborban hallottam ezekről az állatokról Gyuritól). Ami még feltűnt, hogy minden pont rendesen fel volt szerelve bójával.

Az első pontot szerintem vállalható időn belül vettem le, a másodikra sikeresen kevertem egyet. A térkép szerint semmi közös nincs abban a két útelágazásban, amit felcseréltem, nekem mégiscsak sikerült. Utána két dzsuvásnak szánt átmenet helyett inkább úton kerültem, majd egy bozótharcos iránymenet jött (ez lett a második leglassabb átmenetem, gyakorlatilag gyalogoltam). Ez után a leghosszabb átmenetem jött, majdhogynem problémamentesen; sőt, menet közben véletlenül érintettem két későbbi pontomat (amelyek most véletlenül estek útba, de negyed óra múlva, amikor azok következtek, borzasztó nehezen találtam meg őket).
Lövésem sincs, hogy a 7. pontra hogyan jutottam el. A következő átmenet nem volt nehéz, csak egy jól kivehető töltést kellett végigkövetni. Utána úton futás (iránymenetben úszás lett volna), majd egy dupla pillangó következett, aminek az átmenetei nem voltak hosszúak, de a térképen jelzett utak a terepen majdhogynem észrevehetetlenek voltak. Ennek megfelelően több olyan helyszínt is elvétettem, amit korábban egyszer már megtaláltam, és csak egy-két útkereszteződéssel később (vagy egy másik versenyző kiabálására) esett le, hogy túlszaladtam. Ennek megfelelően sikerült 20-30 min/km-ig fellassulnom. A második pillangótól a gyűjtőpont és a célbafutás már úton ment. A sok lazsálásnak köszönhetően volt bennem annyi szufla, hogy a végét egy picit még meg is tudtam nyomni, de azért összességében nem baj, hogy a "nehéz" (B és C közötti) pályák közül nem a közepeset (7,0 km), hanem a rövidet (5,1 km) választottam.

Ugyan a versenykiírásban szerepelt az ebéd és az eredményhirdetés a klubházban, de ezt kétesélyesnek vettem: vagy elmegyek, vagy nem. De az egyik csütörtöki ismerős (John) nem sokat lacafacázott, megkért egy családot, hogy vigyenek el magukkal.
A klubházat még a KRESZ-táblák is jelzik: Koppenhága jobbra, tájfutóklub balra. Az épület igen jól néz ki, szép nagy öltözők, zuhanyzók, meglepő módon szauna, konyha és nagyterem van benne.
Az ebéd a dán standardoknak megfelelően magunk gyártotta szendvics volt (az ember azt ken vagy tesz a kenyerére,amit talál), az eredményhirdetés pedig igen hasonló a nálunk megszokottakhoz. Amikor szedelődzködni kezdtem, egy hölgy magyarul szólított meg. Az ezt követő másfél órában több nyelven (Annamária és John dánul, Annamária és én magyarul, mindhárman angolul, de úgy általában nem jutott eszünkbe a megfelelő szakkifejezés) jelentős mennyiségű információ hangzott el a roskildei tájfutással kapcsolatban. Van az Entryhez hasonló nevezőrendszer itt is, van egyesületi levlista itt is, és van valami egyesületek közötti regionális rangsor (házak versenye?), amiben azzal tehetek jót az OKR-nek, ha bizonyos versenyeken elindulok. Rajtam nem fog múlni, elindulok én a dán bajnokságon is, ha ez a tömbérdek. (Megkérdeztem, nekik nem ciki, ha az utolsó helyen végzek.)
Kicseréltünk pár elérhetőséget (azóta már email is jött), beírtam a naptárba pár versenyt, végül Annamária jófejségből hazahozott. Egyébként az ő tájfutó fia is Ádám, de az kissé ellentmondásos, hogy azonos-e avval, akiről csütörtök óta beszélnek nekem.

Egy kis szusz (szűk egy óra) után - részben eltérő öltözékben - indultam a katedrálisba, hiszen a hónap második vasárnapja van, ezt nem hagyom ki. (Annak idején nem értettem, hogy Zsófi és András miért az esti istentiszteletre járnak. Most már világosodik: így tényleg rengeteg program belefér a napba. Aki nem tudja, kikről van szó, az ne aggódjék: szerintem alig néhányan ismeritek őket.) Még ma is valami furcsa öröm fog el, hogy egy ilyen klassz templomba járhatok. Persze nem egy Kék golyó utca, de azért mégiscsak Világörökség. Lassacskán megismerem az összes bejáratát, kipróbáltam a vécéjét is; két év múlva már egészen hazai pályának fogom érezni.

Miután leültem, egy hölgy magyarul szólított meg. (Ismerős motívum. Ez egy ilyen nap.) Alapvetően nem ide járnak, de megörültek a nem-dán nyelvű szertartásnak, és eljöttek. Egyébként a pulcsim árult el. (Szerintem Orsi se hitte volna az első Bárka-pulcsik rendelésekor, hogy a dolognak ilyen messzemenő következményei lesznek.)
Mivel a korábbi lelkésznő most már másutt van, az igazgató lelkésznő (vagy főplébános-asszony) vezette a szertartást (ugyanolyan szép és jól érthető angolsággal). Az énekek zöme odahaza is használt dallamra ment, és a záróének is ismerős volt, egy hónapja is énekeltük.
Tíz hét (és majdnem ugyanennyi it.) után lassan kezd föltűnni, mi hiányzik: a bűnvalló rész. Tízparancsolat, gyónási kérdések, gyónási ima, feloldozás. Ezek itt mind nincsenek, pedig böjt van.
Úrvacsoránál az utolsó kör végére keveredtem, utánam már csak a ministráns (vagy asszisztens, szóval aki az ostyát osztotta) és a lelkésznő volt. Ő magának adta: állva mondta a szöveget, majd letérdelve vette. (A térdeléséhez külön oda volt támasztva az oltárhoz egy zsámolyka.) Ezután bekapcsolta a mikrofonját (gomb az oltáron, a Bibliától jobbra), és úgy mondta az elbocsátást.

Iszonyú hosszú lett ez a mai rizsa, de pár dologról még meg kell emlékeznem.
Nem tudok róla, hogy Gergely nevű ismerősöm olvasná ezeket a sorokat, de boldog névnapot kívánok nekik!
Maximilián másodfokú unokaöcsémet (aki a Föld felszínén mért távolság szerint pillanatnyilag a legközelebbi rokonaim egyike), és a másik Maximiliánt úgyszintén Isten éltesse!
Végül ma kaptam a szomorú hírt, hogy egy mozgássérült ismerősünk két hete meghalt. Isten adjon neki nyugalmat, és az örök világosság fényeskedjék neki!

2017. III. 11. (Szo) - még 660 nap

Már a zuhany alatt mostam a hajamat, mire eszembe villant, hogy ma még nem naplóztam. Nem lesz túl hosszú, de azért ne feküdjünk le életjel leadása nélkül.

Jól kialudtam magam, majd reggeli után nekiálltam az 1. sz. banktól kapott házi feladatoknak. Röpke egy óra alatt végeztem is majdnem mindennel, de persze úgy, hogy ugyanezt a 2. sz. banknál már végigjátszottam, így volt már benne tapasztalatom (belépni a nagy nemzeti azonosító rendszerbe, elektronikusan elfogadni mindenféle szabályzatot, megadni az sms-es elérhetőségemet, ellenőrizni a bankszámlám elérhetőségét - ennél a banknál rendben volt - stb.). Több szót nem érdemel.

Olyan melegen sütött a Nap a gyönyörű kék égen, hogy nem volt kérdés: elmegyek szaladgálni. Most időben kint voltam a megfelelő buszmegállóban, ezúttal a leszállással volt gond: a jelző csak sokadik nyomásra, a tervezett megállóm után jelzett. Sebaj, Boserup alsó helyett Boserup felsőtől is odataláltam volna a vk.-ba, de feltűnt egy illető, aki éppen tájfutóbójákkal bíbelődött. Természetesen OKR-es tájfutó volt, aki a parkolótól az erdészházig szalagozta ki az utat. Kellemesen elbeszélgettünk; vicces, hogy a (ha jól értettem) kb. 200 fős egyesületben mindenki (akivel találkozom) tud rólam, az új magyar fiúról. (Van egy másik magyar fiú, Ádám, aki erdélyi, és most éppen sítájfut.)

Tényleg remek időnk volt, melegítő nélkül, egy szál bozótban mentem, csak felülre vettem alá egy pólót. Mivel már kezdem ismerni az erdőt, a technikás pályák közül választottam egy közepeset (4,4 km). Nem is volt vele sok bajom, egy óra kellett hozzá (összehasonlítás nélkül nem sokat ér, de kb. fél órára saccolom a "győztes idő"-t). Egyedül a 6. pontot kellett minden égtáj felől megtámadnom, hogy végül egy kék mezes sporttárs pontfogása megmutassa a pont helyét. (Bója természetesen most sem volt. Kíváncsi vagyok, eljutok-e itt valaha olyan nagy versenyre, amin minden pontra jut bója.)
A pálya technikás mivolta nagyjából annyit jelentett, hogy útkereszteződés-pont nem volt benne, és a pontok fele nem látszott az útról. Ez való nekem! Remekül érzetem magam, a viszonylag száraz terepen be sem áztam, ráadásul mindez ingyen volt. Nagyon szeretem a hazai kamuegyesületünket (odahaza semmiért el nem cserélném), de annak is megvan a varázsa, ha egy sok programot szervező, nagy egyesületben tag az ember.

Holnapra egy igazi verseny van kiírva ugyanoda. Az értesítőt ugyan nem teljesen értem (dánul van), de szóban mindent elmagyaráztak: legyek ott 10-re és nevezzek. Terveim szerint meg fogom tenni, hiszen istentiszteletre este megyek (17 órára a katedrálisba). Ha hihetünk az időjárás-előrejelzésnek, holnap is ugyanilyen időnk lesz, ráadásul a rohangálás után ebéd is az egyesület székházában (na jó, nagyképűség nélkül fogalmazva nevezzük inkább klubhelyiségnek).

Ezek után már csak hab a tortán, hogy este egy órát skype-oltunk egy kedves kollégával.

2017. III. 10. (P) - még 661 nap

A közös reggeli ezúttal is jó hangulatban telt, bár nem teljesen tiszta, hogy ki volt a napos. A két némettel együtt terítettünk, és miután mindenki lelkesen lelécelt, nagyjából Jesperrel próbáltuk meg eltakarítani a romokat.

Claus visszaért az első mintaszerző körútról. Olvasta az emailemet, és elmagyarázta, hogy ezek valami spéci bringakerekek, egy sima halandó nem tudja csak úgy befoltozni őket. (Pedig ebéd közben Shaolin lelkesen magyarázta, hogy hol vegyek olcsón bringabelső-stoppoló-készletet.) Mindenesetre Claus elvitte a jószágot a műhelybe javíttatni.

Az első igazi kísérletsorozat megvolt (a bepárlás után nem igazán akartak visszaoldódni a sók), de mérni nem tudtam, mert kifogyott az argon. Hétfőn állítólag már lesz.
Közben komoly telefonforgalmat bonyolítottam le. hívott egy (magyarországi politikai) párt, hogy menjek el a jövő szerdai ünnepségükre. Mondtam, hogy az nem fog menni, de felajánlottam, hogy egy év múlva szívesen leszek a megbízottjuk a koppenhágai nagykövetségen. Nem tudom, felírta-e.
Hívott az 1. számú dániai bankom is, hogy mi lesz már, két hete küldték az aláírnivalókat. Tényleg foglalkoznom kell a dologgal, főleg, hogy tőlük már a bankkártya mellé a PIN-kód is megjött már a mai postával.

Pár napja is kaptam egy hivatalosnak látszó levelet, abban valami nyugdíjpénztáras dolog szerepel. Majd keresek egy dánt, aki megérti helyettem, miről is szól.

Délutánra végre befejeztem a posztert, és elküldtem a társszerzőknek véleményezésre.
Búcsúzáskor Jixin még megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e segíteni az LSC konferencia szervezésében és lebonyolításában. Erre ugyan már egyszer igent mondtam, de azért most is.

Olyan szépen sütött a nap, hogy reggel kimentem a mólóhoz, hazafelé pedig az északi part mellett jöttem (mint még soha). Ránézésre piknikezőhelyek sorának tűnik, lehet, hogy tavasztól őszig tanszéki mulatságokat rendeznek ott. Felmerült bennem a kérdés, hogy a víz vajon sós vagy édes, de nem volt gusztusom belenyalni. Majd valami más módon eldöntöm.

2017. III. 9. (Cs) - még 662 nap

Olvasói elismerés érkezett a mirr-murros jó-rossz kategorizálás kapcsán, úgyhogy ma is imígyen cselekedek.

A Mevisz honlapján (gy. k. amit most is olvasunk) megtalálhatóak az idén nyári mozgássérülttáborok téridő-koordinátái (jó): http://www.mevisz.hu/hirek.html Aki már volt ilyenen, az tudja, hogy jó kaland, aki még nem volt, annak érdemes kipróbálnia (mert igen jó). Előfeltétel nincsen (jó, mert ha lenne, annak idején én sem teljesítettem volna).

Az OKR honlapjára kikerültek a versenyeredmények (jó): http://www.okr.dk/loeb/bylob_1617/bylob_mar_res.htm A saját (nem túlságosan szofisztikált) sikerkritériumom szerint akkor vagyok elégedett, ha a győztes idő kétszeresén belül vagyok. Ez most teljesült (jó).

A bankom délelőttre gatyába rázta a netbankomat (jó), az erről szóló emailben óvatosan megemlítik, hogy néhány dolgot meg kellett változtatniuk. Ez valószínűleg annak a fű alatti beismerése, hogy eredetileg elkutyultak valamit (inkább no comment). A lényeg, hogy végre el tudtam utalni a tagdíjamat (jó).

A bringám leeresztett hátsó kerekét a műhely kompresszorával saját hatáskörben felfújtam (jó), de délre újonnan leeresztett (rossz). Sajnos tartalék belsőt vagy gumifoltozót nem találtam (nem jó), úgyhogy levélben megkérdeztem Claustól, van-e, hol tartja, használhatom-e (meglátjuk). Legrosszabb esetben veszek valamelyik bringás boltban (nagyjából minden második sarkon van egy - jó).

Az ICP mérések a tegnapelőttinél is gyengébbek (nem feltétlenül jó), de ez nem feltétlenül rossz - úgy tűnik, ez a műszer ennyit tud (objektív körülmény, nem igazán van mit minősíteni rajta). Ami feltűnő (bár sejthető volt), hogy az antimon viselkedik a legrakoncátlanabbul. Fogalmam sincs róla, mihez kezdek vele (rossz), de azért összekészítettem holnapra az első igazán érdemi kísérletemet (nagyon jó). Csak el ne rontsam valahogy! (Meglátjuk.)

Dánon szokatlanul sokan voltunk (jó), ráadásul a párbeszédes gyakorlás közben végre az orosz srác mellé keveredtem, így feltűnés nélkül el tudtam neki hencegni az orosztudásommal (jó, mert Aleksandr igen szimpatikusnak tűnik, és vette a lapot). A török srác, az olaszok és az irániak esetében effajta felvágásra nem nagyon van esélyem (rossz, de azért ne legyünk telhetetlenek).

2017. III. 8. (Sz) - még 663 nap

Boldog névnapot, Zoli! Isten éltessen sokáig!

Megkérdeztem Gunnart, aki szintén Spar Nord-os. Neki az első perctől működik a netbankja. Többször ellenőriztem, nem működik. Attól tartok, a bank valamit elrontott az enyémmel. A tegnapi emailemre nem jött válasz, ma este írtam egy újabbat (egy másik ügyintézőnek). Ha semmi reakció, pénteken kénytelen leszek rájuk telefonálni.
Tudom, hogy a világon rengeteg ember él az enyémnél sokkal szörnyűbb körülmények között, de valahogy ez nem vigasztal, amikor mások (többnyire bankárok, orvosok és irodalomtanárok) hibájából ér veszteség. Valamiért borzasztó nehezen viselem, amikor sokat kell várnom arra, hogy mások kijavítsák a hibájukat, amivel kárt okoznak nekem. Valószínűleg a tehetetlenség érzése miatt van ez. Ilyenkor örülök, hogy nincsen gyerekem - valószínűleg nem bírnám elviselni, hogy mások trehánysága miatt szenved, és nem tudok rajta segíteni. Sajnos ilyenkor képtelen vagyok higgadtan gondolkodni, úgyhogy sürgősen ejtem is a témát, mielőtt még jobban felhúzom magamat mások idiótasága miatt.

Inkább elmesélem a tegnapi versenyt, hiszen nagyjából a tájfutást lehet a legjobban élvezni ebben az egészben.
A fényviszonyok szempontjából alkonyati verseny volt (a vikingek olyan erős fényszórókat viseltek a fejükön, hogy űrállomásnak is beillett volna), a terepviszonyok szempontjából inkább városi, de a terepen több park is volt. A rendezés kétarcúsága itt is igen látványos volt: a versenyközpont a viking múzeum egyik szobájában volt, kiállított ruhák és kötelek között öltöztünk. Engem különösen is kedvesen fogadtak, többeknek bemutattak, hogy ő egy új klubtag Magyarországról. (Lehet, hogy évek óta én vagyok az első belépő? Nem hinném, hiszen rengetegen vannak, öregek-fiatalok, mindenki.) Ugyanakkor a térképen még én is találtam hibákat (a verseny után az egyikük elismerte, hogy nincsen annyi idejük helyesbítésre, amennyire szükség lenne a térképek naprakészen tartásához.)

A városi rész néhol igen komoly forgalmú utakat keresztezett bármiféle szalagozás, nem mért idejű átmenetes zebra vagy bármi hasonló biztonsági intézkedés nélkül. Cserébe az átmenetek néhol igen szép épületek, templomok környékén vezettek, szerintem nemcsak a sípom keresésére fogok még ide visszatérni.
A parkos szakaszokon a belvizet már természetesnek vettem, a tájékozódásban sokat segített, hogy a környéken már többször sétálgattam.
A legviccesebb a pálya vége volt, ami tényleg a kikötőben ment. Néhány pontot a vízből télire kiemelt, és a mólókon bakokra állított hajók között (a hajók fősíkjához képest alattuk) kellett megtalálni. Most már azt is tudom, milyen érzés delfinként a hajókat alulról nézegetni.
A pályám hivatalosan 5 km volt, ez úgy nagyjából még ment. Lehet, hogy egy idő után hosszabb pályákat is bevállalok, de egyelőre még ez a szimpatikus pályahossz. Az eredmények még nincsenek fönt.

Ma nem sok érdekes dolog történt. Kiértékeltem a tegnapi ICP-mérés eredményeit, és - némileg kiegészítve - gyorsan megismételtem a méréssorozatot. Ne kiabáljuk el, de talán lesz belőle valami, és holnap vagy holnapután elkezdhetem az érdemi munkát.

2017. III. 7. (K) - még 664 nap

Jó késő van, úgyhogy csak röviden írok. Ha majd egyszer több időm lesz, akkor részletezem.

Talán kezdjük avval, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntöm minden nőnemű olvasómat a holnapi nemzetközi nőnap alkalmából, kivéve azokat, akik ezt nem akarják. Eddigi életem folyamán rengetegen megsértődtek már azon, hogy nőnapon (a) köszöntöttem (b) nem köszöntöttem őket - talán a fenti megoldás mindnyájuknak elfogadható.

A mai nap eseményeit kér csoportra lehet osztani: jókra és rosszakra (ahogyan azt Mirr-Murr is tette, mielőtt találkozott Oriza Triznyákkal).

Kipukkadt a szolgálati biciklim hátsó kereke (rossz). Úgy szeltem át vele a félszigetet, hogy nem vettem észre (még rosszabb). Claus még a múlt héten megengedte, hogy a műhely(é)ben szerelgessük a bringáinkat (jó). Reméljük, gyorsan rendbe tudom tenni (meglátjuk).

Mértem az ICP-vel (jó). Mindketten túléltük (még jobb). Az előkészítés során rossz oszlopot néztem a papíromon, és nagyon más térfogatokat mértem be, mint kellett volna (rossz). Megpróbáltam megmenteni, amit lehetett (jó). Alaposan utánaszámolva talán használható eredményeket kaphatunk (meglátjuk).

A Magyarországról átutalt pénzem megjött, az emailem és az e-bok-om rendben jelezte (jó). A számlámon mégsem látom (pontosabban a számlámat nem látom a netbankomon) (rossz). Írtam a bankos hölgynek, aki tegnap elég gyorsan reagált, reméljük, holnap is így tesz (meglátjuk).

Az alkonyati kikötői hajszára rendben odataláltam (jó). Néhányan (talán akiknek az emailt írtam, hogy szeretnék belépni az egyesületbe) igen kedvesen fogadtak; még abból sem csinálnak ügyet hogy (a fent említett netbankos bénaság folyományaként) nem tudom rögtön átutalni az éves tagdíjat (jó - függetlenül attól, hogy az egész átutalási küzdelmet ezért kezdtem. Mindegy, a médiaadó miatt is szükségem lesz átutalható pénzre). A verseny nekem nagyon tetszett (jó), az egyetlen zavaró körülmény az volt, hogy végig folyt az orrom (rossz). A nagy rohangálásban elvesztettem a sípomat (ugyan kisdobos korom óta nem használtam, de azért rossz). A hétvégén visszatérek a tett színhelyére, és megpróbálom megkeresni, de sok reményt nem fűzök hozzá (meglátjuk).

Állítólag sztrájkoltak az autóbuszosok, de nekem nem nagyon tűnt fel (úgyhogy indifferens). A versenyről hazafelé (tök véletlenül) pont akkor értem a megállóhoz, amikor a busznak jönnie kellett, és tényleg jött (jó). Nem ott szálltam le, ahol terveztem, de így is simán hazaértem (végeredményben jó).

2017. III. 6. (H) - még 665 nap

Jó, hogy múlt pénteken megszereztem a biciklit, mert ma rengeteg ide-oda tekerés (tekergés) volt.

Érkezés és lepakolás után már mehettem is vissza a sorompó felé, mert a ma kezdődött tanfolyam (kivételképpen) egy ottani épületben volt. Legalább arra is jártam (egy szép napon szeretném rendesen körbetekerni a kampuszt). Némi pofavizit az ünnepélyesnek szánt megnyitón, bár a résztvevők szakmai hátterét (munkahely, érdeklődés, eredeti foglalkozás) nagyon érdemes volt meghallgatni. A nukleáris szakma jellegzetessége, hogy rengeteg különféle végzettségű ember (fizikus, vegyész, környész, orvos, mérnök stb.) fordul elő nálunk.

Egy soha nem látott professzor egy soha nem hallott konferenciáról megkért, hogy bíráljak el egy beadott kibővített kivonatot. 3 oldal volt az egész, estére kész is lett. (A bírálásokat szeretem minél gyorsabban letudni, mert tudom, milyen fontos a szerzőnek, hogy minél hamarabb véleményt kapjon.)

A 2. sz.dán bankom megírta a nemzetközi bankszámlaszámomat (IBAN), úgyhogy próbaképpen gyorsan küldtem is magamnak egy adag pénzt (ún. tőkekivitel). Magyarországról már reggel elindult, de ide még estig nem érkezett meg.

Dánon mintha a tanárnő be akarna gyorsulni. Nem engedhetjük, mert nem fogjuk bírni. Olyan rettenetes a kiejtés, hogy kell a sok gyakorlás, anélkül lényegében semmit nem ér az egész. Persze, több full-kontakt óra jobb lenne, de munkaidőben a munkával is kell foglalkozni. Már egy hete a számokat tanuljuk, de nekem még mindig nem megy rendesen (szerintem másnak sem).

Az ICP-hez nagy nehezen megterveztem a mindenféle kalibráló oldatokat, a bemérési táblázatot - még nehezebben - ki is nyomtattam. Ha nagy zűr nem jön közbe, holnap bájitalkeverés és mérés. Oszlopról még szó sincs, radioaktivitásról pedig még csak nem is álmodom, de legalább valami kísérletet végzek.

Zakirának volt itt valami barátnője, akit Raha-nak hívnak (talán Ráhel). Mindenesetre annyi főzőcske meg kajálás ment az utóbbi 24 órában, hogy ma is indítottunk egy kvázi teli mosogatógépet - jó, hogy tegnapelőtt vettem egy új doboz tablettát. 60 darab 35 koronába került, míg 40 darab 34-be. Furcsa vadhajtása a fogyasztói társadalom piacgazdaságának.

2017. III. 5. (V) - még 666 nap

A(z egyik) keresztfiam a napokban felvételizgetett. Innen is kívánom, hogy olyan iskolába kerüljön, ahol jól érzi magát és jól tud teljesíteni tanulmányi téren is.
Tegnapelőtt volt a (másik) keresztfiam édesanyjának névnapja, amiről nem feledkeztem meg, csak eddig soha nem akkor jutott eszembe, amikor a gép előtt ültem. Isten éltessen, Kori, sok boldogságot kívánok!

Múlt pénteken Ali volt pénteki közös reggeli kajafelelőse a tanszékén. Mivel messze nem fogyott el minden, azóta komoly tartalékaink vannak, így a (viszonylag) korai kelés után jó sok sonkát tudtam a tükörtojás alá sütni.
A versenyközpontot 20-25 perc séta után rendben megtaláltam, a szomszédos városrész sportcsarnokának afféle klubhelyisége, ahol kb. 50-en kényelmesen elfértünk. Mosdó, öltöző rendelkezésre áll, a nevezés is simán ment.
Nagyjából háromnegyed 10-kor az egész mezőny felkerekedett, és közösen kimentünk a rajtba (a 3 pályának 3 tömegrajtja volt 5 perces időeltérésekkel). Rajt előtt névsorolvasás, amikor a rajtfőnök látványosan elakadt egy névnél, visszakérdeztem, hogy az egyetlen nem-dánról van-e szó. (De igen.) Innentől egy kedves hölgy felibe-harmadába fordította nekem a balesetvédelmi tudnivalókat (a Keleti Körúton nem megyünk át, csak alatta az aluljárón, olívazöld magánterületre nem megyünk be, autósokat, bringásokat és gyalogosokat nem ütünk el).

A verseny furcsán kétarcú volt. A térképről az északvonalak és a méretarány hiányoztak, a színek csak visszafogottan korreláltak a növényzettel, a kerítések kapui egyáltalán nem látszottak, és szerintem az ösvények sem voltak teljesen rendben (bár ez valószínűleg megoldhatatlan lett volna). Ugyanakkor a pillangós frissítőpontokon nemcsak víz és szörp, hanem banán és almaszelet is volt. Nem anyagilag nagy cucc, hanem jólesik (a hasnak és a léleknek) az odafigyelés. Ráadásul a vk.-ban (gy. k. versenyközpont, a fent említett helyiség a sportcsarnokban) két fazéknyi leves rotyogott, minden célba érkező önkiszolgálóan vehetett belőle. A hideg + eső + jég + szél + cipőbeázás + több óra rohangálás után nagyon ízlett, repetáztam is. Olyan volt, mintha a lecsós bablevesbe virsli helyett a milánói makaróni főtt darált húsát tették volna.

A hosszú pálya Trekonertől Himmelev több részén át Veddelev túlvégéig tartott, majd onnan nem túl egyenesen vissza. Összesen 20 km, a győztes 2 óra 5 perc alatt tette meg (a vesztes 3 óra 8, az eredménylista a http://debarske.dk/resultat%20itf%202017.pdf linken található). Nekem még a közepes 12 km-e is soknak tűnt (őszintén szólva a sajátomé is, de annál rövidebb már nem volt).
Talán nem meglepő módon az ún. rövid pályára neveztünk a legtöbben. A pálya egyre csak hosszabbodott, a kiírásban 7, az értesítőn 7 és fél, a térképünkön 7,6 km szerepelt. Nagy mázli, hogy nincsen műholdas nyomkövetőm, mert még az is kiderülne, hogy az összes keveréssel együtt vagy 9 kilit megtettem.

Az első pontig aszfalton futottunk (azt hittem, soha nem fog szétszakadni a mezőny), de a 3. pontnál már nagyjából egyesével dugtunk. A pálya harmadáig nagyjából világos volt, merre kell menni, de a 8. pontunk egy gödörben volt a hepehupás lejtős réten, ahol az aljnövényzettől sem látni, sem mozogni nem lehetett túlzottan. Azt az átmenetet utcahosszal vertem a mezőnyre, nekem 9 percembe tellett, mindenki más 5 alatt elintézte.
Utána jött a frissítőpont, majd egy kis kör a mocsárvidéken. Állati jó érzés a süppedős tőzegen sétálni, szerintem a parlamenti perzsaszőnyegek sem puhábbak. (Kérdezzem meg perzsa lakótársaimat?) Nagyjából innentől mi már vissza is fordultunk, a félmaratonosok innen indultak neki még csak igazán.
Másodjára az a bizonyos gödörpont kicsit gyorsabban meglett (6 perc, a győztesnek 3), majd egy kicsit rossz szögben másztam meg egy domboldalt (feltűnt, hogy nincs ott a tó, de mit tehettem volna?), de ezen csak 1-2 percet vesztettem. A visszaút jobbára könnyű és/vagy ismerős helyeken/pontokon vezetett át, gubanc csak a végjátékban volt újra.
Testileg már nagyon elfáradtam (sikerült 45 perc/km-es reciprok sebességig eljutnom, bár az egy tavacska megkerülése volt, a parti sziklák mászását is beleértve), és szerintem koncentrálni sem tudtam igazán (pl. rossz öbölben kerestem a pontot, nem akart feltűnni, hogy a túloldalon nem szabad bozót van, hanem bekerített rét), és persze az sem használt sokat, hogy nem tudtam mit kezdeni a kerítésekkel. Utólag azt hiszem, hogy simán átugorhattam volna (nem voltak egy méteresek sem), de valami rémlett, hogy bizonyos kerítéseket nem szabad átmászni. Lehet, hogy ez csak sprintversenyen van így (gy. k. a 20 km nem sprint-táv).
Volt "mocsár déli csücske" pontunk is (a 16-os), de az igazi mocsár az utolsó pont környéke volt. Tartok tőle, hogy ott még szép időben is szuttyog a víz a lépéseink nyomán. Most, hogy a kb. a verseny harmadától esett, ami kb. a kétharmadánál valami jeges esővé alakult, a helyzet még siralmasabb volt, de már nem izgatott. Lényegében hozzászoktam, hogy minden versenyen bokáig (vagy még följebbig) átázom, most már az lesz furcsa, ha megúszom száraz lábbal.

Összességében tök jól éreztem magam, a viking időjárást kezdem megszokni, az említett néhány keresgélés nem volt vészes (becslésem szerint max. 5-6 percet hagytam bent), az erőmből pedig ennyi tellett. Azért jó lenne, ha holnapután a kikötőben száraz időt kapnánk (ami egyébként nem túl valószínű).
A még mindig esős időben szépen hazajöttem, a már kialakult rituálénak megfelelően kiteregettem száradni a holmimat, és gyorsan száraz ruhába bújtam.

A nap másik fontos eseménye a gitáros mise volt. Még soha nem laktam ilyen közel templomhoz (szerintem még a paksi parókia is messzebb van), meg kívülről nagyon szép is, gondoltam, ez pont jó alkalom arra, hogy belülről is lássam.
A helyzet az, hogy belülről sokkal kisebb (valószínűleg a vastag falak miatt), de ettől még igazi régi templom, gyönyörű oltár-oltárkép-szószák-keresztelőkút együttessel. Voltunk vagy 15-en, és egy szót sem értettem az egészből, hiszen dánul volt. Az énekeket, a Hiszekegyet és a Miatyánkot az énekeskönyvből és a különleírásból nézve próbáltam dánórai gyakorlásnak felfogni a dolgot. (A dánban iszonyú nehéz a kiejtés, cserébe nyelvtanja alig van.) Érdekes, hogy itt mindig valahogy úgy kezdik a hitvallást, hogy "ellenállunk a gonosznak és tevékenységének".
Nem a nálunk megszokott Pali-féle gitározós alkalom volt (amire mindig jó érzés megkapni Szilvi köremailes invitációját), hanem klasszikus gitározás ment (amit Andrea is csinál) valami nagyméretű húros hangszer pengetése mellett. Halványan talán a fonyódi (2012-es) Szélrózsán látott jazz-it.-re emlékeztetett. Az átlagéletkor is inkább a nyugdíjas, semmint az ifjúsági alkalmakat idézte, de persze mindenki azon az istentiszteleten vesz részt, amelyiken akar. (Célszerűen azon, amelyiken jól érzi magát. Apu egyik unokatestvére kb. 90 évesen a reggeli diákmisére járt. Miért ne tehette volna?) Mivel a zenészek és hangszereik elfoglalták az oltár környékének egyébként sem számottevő térfogatát, a lelkésznő többnyire az első sorok között állva beszélt, és az úrvacsorát is onnan osztották. A végére a csapadékhullás is elállt, úgyhogy hazafelé még nézegettem egy kicsit a sírokat. Ha nem is minden himmelevi lakost, de egy részüket a mai napig ide temetik, mert volt néhány tavalyi-tavalyelőtti sírkő is.

Remélhetőleg minden fontosat leírtam. Ideje ennem valamit (mondjuk margarinos-mézes kenyeret), utána pedig megírnom a dán házimat.

2017. III. 4. (Szo) - még 667 nap

A mai napom a digitális beállás árnyékában zajlott le.
Mivel Dániában már minden hivatalos ügy elektronikusan megy, gyakorlatilag nem lehet meglenni NemID (kvázi Ügyfélkapu) nélkül. (A rossz nyelvek szerint Nagy Testvér mindent lát. A valóságban tényleg.) Nem akartam tovább rontani a helyzetemet (fáradtan esetleg valamit félregépelek, és letiltanak), ezért ma reggel kipihenten (és a mostanáig felhalmozódott dossziényi hivatalos leveleim társaságában) álltam neki.
Nagy kaland: háromféle azonosítóval lehet belépni, utána kell a jelszó, végül küldenek egy számot, a kódkártyán ki kell keresni azt a számot, és a mellette lévő másik számot be kell gépelni.

A regisztrációm élesítése meglehetősen könnyen ment, csak az volt egy kicsit gyanús, hogy egy csendes-óceáni sziget szerverén kell megtenni. (Mind kiderült, a skandinávok imádják az ottani honlapcímeket, mert a .nu rövidítés náluk "új"-at jelent, ami a két és fél éve zajló nemzeti digitális átállás esetében jól csengő hívószó.) A szigorúan titkos borítékból előkerült jelszó működött (a borítékot még a könyvtárban kaptam), és Nagy Testvér azt is tudta, hogy sikerült egynél több kódlistát beszereznem. (Ahogyan Mézga Géza mondta a határon: Elveszett az útlevelünk, itt a nagykövetségtől kapott igazolás. Ja, az az útlevél? Az finn, de nem kell vele foglalkozni, mert hamis. Mire Paula közbeszólt: Nem, Géza, mi marokkói útlevelet kaptunk a kábítószer-csempészektől. Finn útlevelet Máris szomszéd kapott a maffiától. - Az én ügyem ennél szerencsésebben alakult.) Nagy Testvér kerek perec megkérdezte, melyiket akarom használni, és kész (egy aggodalommal kevesebb). Beállítottam pár személyes dolgot (mobilszám, email), és jöhetett a következő stáció.

Természetesen az uniós TAJ-kártyával folytattam, hiszen az összes közül ez az egyetlen, aminek még át is érzem az értelmét. Kikerestem az egyetemi prospektusból a honlapcímet, beléptem a friss meleg NemID-mmel, megadtam (illetve a gyakorlatban csak ellenőriztem) az adataimat, és elküldtem az igénylést. Így, hogy már nagyjából bekerültem a rendszerbe, tényleg gyorsabb, mint munkaidőben felkeresni az okmányirodát. Állítólag pár hét alatt megjön.

Ez is mutatja, hogy a hivatalok nem akarnak sokat papírozni, ezért mindent elektronikusan küldenek. Cserébe szemrebbenés nélkül el is fogadják a szkennelt, elektronikusan küldött, kinyomtatott, fénymásolt papírokat. Ezen hivatalos levelek elektronikus fogadópontja az e-bok, ahová két helyről lehet belépni. Estére (igaz, tévedésből) mindkettőt ki is próbáltam már. Működnek.
Kiderült, hogy itt már hetek óta gyűlnek a leveleim: a januári és a februári fizetési szalagom (utoljára Grósz Károly idejében volt szalag-formája, de azóta is így hívjuk), értesítés a NemKontómról, az uniós TAJ-kártyám igénylésének visszaigazolása, egy pdf, ami kinyomtatva állítólag használható helyette ideiglenesen (vajon mit szólna hozzá odahaza a háziorvosom?), meg ilyenek.

A feldolgozatlan borítékok érkezése szerint az időben visszafelé haladva következett a médiaadó. Újabb honlap, belépés, adataim megadása, havonta vagy félévente akarok fizetni. Egy kicsit nehézkesen ment a dolog, de talán sikerült. Ők papíron küldik majd a számlát (talán az internetadót beszedő médiahatóság nem bízik az Internetben), és utána lehet majd fizetni. A fizetés módjánál egy olyan szó szerepelt, amivel eddig még nem találkoztam, kicsit meg is ijedtem, de később a Netbankomban találtam ilyen menüpontot, tehát jó eséllyel olyanom is van.

Utána nyilatkoztam a társadalombiztosítási státuszomról. Rejtély, hogy ez minek, hiszen (amint azt fentebb említettem) Nagy Testvér mindent tud. Mindegy, nyilatkoztam, hogy kizárólag Dániában van munkáltatóm. (Egyetemi munkavállalóként közalkalmazott vagyok, tehát a dán koronát - mármint az uralkodót - szolgálom, otthon pedig fizetés nélküli szabadságon vagyok.)

A végére maradt a 2. sz. bankom Netbankja. (Az 1. sz. bankkal majd holnap, újult erővel próbálok megküzdeni.) Rengeteg szabályzatot kellett elolvasnom és jóváhagynom, majd nézegethettem a nagy semmit (hiszen eddig sem pénz, sem pénzforgalom nem volt). Kiderült, hogyan fog kinézni a bankkártyám, és nem derült ki, mi a nemzetközi bankszámlaszámom. (Persze, én vagyok a dinnye, miért nem kérdeztem meg tegnapelőtt. Válasz: nem jutott eszembe.) Küldtem egy email a banknak, hátha megírják, de hétfőn megkérdezem azokat a kollégákat, akik ugyanitt bankolnak. Viszont Gunnarnak igaza volt: az átutalások kezelése tényleg nem bonyolult, és általában is áttekinthetőnek tűnik az egész.

Sajnos más vonalon messze nem voltam ilyen sikeres. Egész jó idő volt (felhős, de csapadékmentes), úgyhogy el akartam menni a szokásos szombati edzésre, de felületesen néztem meg az utazáskeresés eredményét, és elbénáztam az utazást: nem tűnt föl, hogy nem az a busz és nem akkor jön. Kicsit bonyolult lenne a teljes menetrend ismertetése nélkül elmagyarázni, legyen elég annyi, hogy pár perccel lemaradtam a csatlakozásról (ami csak óránként jár, addigra meg lezárják a rajtolást, másik járat arrafelé nincsen).
Ezek után elkeseredésemben természetesen a hazafelé jövő buszról is lemaradtam (bementem a gyógyszertárba fogkefét és fogkrémet vásárolni), Végül némi térképtanulmányozás után a kolostor felé indultam (nem látogatható, talán nemes vénkisasszonyok otthona), végigsétáltam azon a parkon, amin még nem (csak esőben láttam a könyvtárból jövet), találtam néhány állandó ellenőrzőpontot (lyukasztóval), kijutottam a partra, és hazaballagtam. Utána két fordulónyi bevásárlás, üvegvisszaváltás, porszívózás, ebéd (a közértben vettem majonézes krumplisalátát, virslim volt múlt hétről), majd a digitális beállás folytatása.

Zakira Koppenhágába ment a férje rokonaihoz (hétvégente ezt szokta), Luigi kitakarította a fürdőszobánkat, kimosott, kiteregetett, majd ismeretlen helyre távozott, Ali meg szokása szerint a szobájában tartózkodik.
Ha holnap reggel is száraz az idő, elmegyek a versenyre, itt lesz valahol nem messze. Ugyan előnevezéses, de talán helyszíni nevezést is elfogadnak (nem mindent értek még meg a dán értesítőkből). Sajnos nagyon hosszú távok vannak (a legrövidebb is 7 km), de bulinak jó lehet.

2017. III. 3.(P) - még 668 nap

Tegnap megérkezett a megrendelt laboröltözékem, ma reggel már abba öltöztem át. (A saját kantáros "festőgúnyám" megy a mosásba, és onnan talán haza, mármint Budapestre, hiszen viking földön előreláthatólag már nincsen rá szükség.) A póló és a köpeny passzentos, a nadrág természetesen hosszú (visszahajtottam, van rá patent) és lecsúszik (Kristina vezényletével Claus műhelyéből szereztünk rá valami zsineget).

Reggeli előtt még el akartam küldeni a szép új NemKontómat a titkárságra és a HR-esekhez, de amint bekapcsoltam a gépemet, az épületben elment az áram (ilyen sem történt még velem ebben az országban), úgyhogy ez az adatszolgáltatás estére maradt.

Az idő egyre kellemesebb, lassan már én is nekibátorodom a kerékpározásnak. Claus a következő két hétben mintavételező körúton lesz, úgyhogy a közös reggeli után gyorsan elintéztük a bringaválasztást. Háromsebességes női tanyabike a kormányára szerelt kosárral, elöl-hátul prizma és lámpa (ennek kifejezetten örülök), a hátsó keréken lakat, stabil kitámasztó, kézi- és kontrafék. (Te jó szagú málnabokor, mikor ültem utoljára kontrafékes kerékpáron? Szerintem még a népköztársaságban, messze a konfirmációm előtt.)
Este - előre megfontolt szándékkal - már tengelyen jöttem ki a sorompóig. Egy kicsit hideg volt, és nagyon röhejes érzés. Nem vagyok egy hú de nagy extrém sportoló, de ez a drótszamár azért tényleg tanyabike. Egyébként a legtöbb intézeti bringa meglehetősen hasonló, meg hát nem is jampeckedésre kell, hanem csak a kampuszon belüli helyváltoztatásra (bár akár haza is hozhatom - mármint Himmelevbe).
Claus a lelkemre csomózta, hogy bátran használjam a műhely felszerelését, ha szükséges (pumpálás, csavarok meghúzása, elemcsere a lámpákban stb.). Ez megnyugtató, bár a kampusz tele van bringaszerelő állványokkal.

Az eddigieket összegezve a posztergurigám, egy vasaló, legalább egy baseballsapka és némi tájfutócucc mellé (ha már a tűt-cérnát kihúzhatjuk) a bukósisakom, a láthatósági mellényem, a két bringás szemüvegem és néhány további bringás apróság (a piros-zöld fényvisszaverő szalagok, a régebbi kesztyűm) is felkerült az otthonról (Budapest) megszerzendő tárgyak listájára.

A történetnek ezen a pontján tört rám valami iszonyatos hasmenés (ami a nap során még 3-szor megtörtént). Szerintem a tegnap esti makrélasaláta volt a tettem, ami egyébként nem is igazán ízlett. Nem tudom, mennyire szabad kockáztatnom ezekkel a hidegkonyhai készítményekkel (a szóban forgó termék hazaérkezésem után rögtön átköltözött a szemetesbe).

Ideje rátérni a nap fő (és egyetlen hivatalos) tevékenységére. A mai tisztítónap folyamán nagyjából 15 kiló garnélát tisztítottunk meg a saját kitinpáncéljától. Mivel halászati-rákászati és biológiai ismereteim elmaradnak a kívánatostól, szólók, hogy a jószágokat nagyjából ötletszerűen nevezem ráknak, homárnak és garnélának, miközben sejtelmem sincs a valódi nevükről.
A mintavételi címkéik alapján valahonnan Grönlandról származnak, és le voltak fagyasztva. Állítólag ettől volt olyan undi (gy. k. undorító) velük dolgozni, bár szerintem egyébként sem lehet nagy élmény a héjuk lecibálása, hogy a "húsukat" (valami kocsonyás izét) megehessük. Tanult kollégáim szerint ha megfőzzük őket, akkor könnyebben megadják magukat. Erre most nem volt lehetőségünk, mert a víz kioldhatta volna belőlük a radiocézium egy részét.
A tevékenység fő haszna (jelen hencegésen túl) a dán számok gyakorlásában mutatkozott meg. Két kolléga mondta, én meg próbáltam ismételni. Egyikük sem echte dán: Yvonne német, bár dán a családneve, és arról a vidékről származik, ahol a dán-német határt számos alkalommal tologatták ide-oda az elmúlt évszázadok háborúi (és békéi) során, Liga pedig litván, aki még a Szovjetunióban született (fiatalabb olvasóim kedvéért: ez egy ország volt), de már időtlen idők óta itt él. Az igazi dánok a halakat kapták (és pucolták) a mintaelőkészítős épületben.
A munkaidő végére nagyjából végeztünk az összes jószággal, egy zsúrkocsira való mintát toltunk át és pakoltunk be a szárítószekrényekbe. Nem volt vészes, de azért nem feltétlenül csinálnám minden nap ugyanezt.

2017. III. 2. (Cs) - még 669 nap

Ma sem történt kevés dolog.
A munkahelyemen töltött idő legnagyobb részében a fasoron jöttem-mentem. Reggel bementem, majd két email megválaszolása után indulhattam is vissza a Niels Bohr terembe, ahol az elnök (gy. k. a rektor) tartott előadást és közmeghallgatást. Az egyetem stratégiájának nagyjából a félidejében járunk ugyanis, úgyhogy a rektor az egyetem minden részhalmazában beszámol az eredményekről, amihez hozzá lehet szólni.
Célok: nemzetközi szinten is a legjobbak közé tartozó multikulti egyetem társadalmi elismertséggel, modern kampuszokkal
Eredmények: Európában kb. az 5.-ek vagyunk (a különféle rangsorok természetesen eltérő eredményeket mutatnak)
Hozzászólások: bizonyos szakokon az alapozó tantárgyak közé föl kéne venni valami nukleárisat, hogy az érdeklődő hallgatók megtaláljanak minket, illetve az örökzöld kérdés (hol a pénz?)
(A valóság ennél a néhány sornál némileg részletgazdagabb volt, de gondolom a Magyar Rektori Konferencia nem ezen a csatornán tájékozódik, úgyhogy kicsit egyszerűsítettem.)
Azt persze nem tudom, hogy az elnöki vizitek mennyire gyakoriak errefelé (arra tippelek, hogy ritkák), de úgy tűnt, hogy tényleg érdeklődik az alkalmazottak véleménye iránt. Mellesleg a műhelyes Mikaelnek megköszöntem a teflonforgácsot, amire most pont mégsincs szükségem, de később még lehet.

Utána vissza a "főhadiszállásunkra", ahol fél órán át tervezgettem a rádiumos posztert, majd irány a menza. Mivel az összes lakótársam ott evett a közelben, lelkesen magyarázhattam Gunnarnak, hogy ki kicsoda, honnan jött és milyen nyelven beszél. Mindezt persze dánul, mert eddig főleg ezeket tanultuk, és nagyjából azt a szokást vettük fel, hogy ha kettesben vagyunk, akkor dánul próbálunk társalogni, pl. a legváratlanabb helyzetekben kérjük meg egymást arra, hogy betűzzön le (dánul) egy-egy szót.

A mai órán - szokásos ismétlés és gyakorlás után - a számok kerültek sorra. A kiejtésük minden eddiginél érthetetlenebb és azonosíthatatlanabb, pedig magyarként még viszonylag esélyesnek számítok, hiszen nálunk igen sok magánhangzó van. Világosan megkülönböztetjük az "a"-t az "á"-tól, és az "e"-t az "é"-től, ami azért nem túl gyakori más nyelvekben. Az "o-ó-ö-ő"-ről és az "u-ú-ü-ű"-ről már nem is beszélve. Persze nem mindig találom el az "í-é-(dán ae)-e-á-a" sorozat megfelelő tagját, de legalább érzem (úgy nagyjából), hogy ezek különféle betűk. Hiába, a nyelvtant mindig is jobban szerettem, mint az irodalmat.
Úgy érzem, nagyon céltudatosan állították össze a nyelvtanfolyam anyagát. Csupa olyasmit tanulunk, amire már eddig is szükségünk lett volna (hogy hívnak, betűzd le a nevedet, honnan jöttél, beszélsz-e dánul, hol laksz, mi a CPR-számod) és hasonlók. Közben az udvariassági szabályok (köszönés, megszólítás, bocsánat, köszönöm, szívesen, búcsúzás) kissé hátrébb szorulnak, de lehet, hogy úgy veszik, azokat előbb-utóbb úgyis megtanuljuk (egyébként nagyjából igen).

Dán végére jött a szokásos rövid zuhé. Miután tegnap elkértem magam, elmentem a 2. számú bankomba, és a tegnapi telefonnak megfelelően kerestem Mikaelt. Éppen értekezett, de csak 10-15 percet kellett várnom, és már hozta is a dossziémat aláírásra. Elmagyarázta, hogy mi merre mennyi (remélhetőleg fölfogtam), aláírtuk, és készen is vagyunk. Hogy erre miért csak ő volt alkalmas, az számomra egy merő rejtély, de ilyen mélységben már nem akarom megérteni a viking logikát. Ha minden igaz, van végre egy NemKontóm (holnap eldicsekszem vele a munkáltatómnál), egy hónap múlva pénz is lesz rajta (gy. k. a márciusi fizetésem), küldenek hozzá bankkártyát és PIN-kódot, de a NemID-mmel internetbankolni is tudok majd.

A helyzet halványrózsaszín gyönyörűségét csupáncsak az árnyékolja be, hogy otthon várt két boríték: az egyikben az 1. számú bankom küldte a bankkártyát, a másikban pedig az általuk kezdeményezett kódkártya volt. Más kódok vannak rajta, mint a hétfőin, de legalább az azonosítóm ugyanaz, tehát még nincs klónom a dán elektronikus közigazgatásban. (Ami azért megnyugtató.)
Ma már fáradt vagyok hozzá, de holnap vagy szombaton aktiválom az egyik NemID-met (a régebbit, mert jelszavam ahhoz van), és akkor talán kiderül, hogy minden rendben van-e (be tudok-e lépni, hagyja-e magát aktiválni, működik-e, és ami a legfontosabb: tudok-e uniós TAJ-kártyát igényelni).
Lehet, hogy ha türelmesebben várok az 1. sz. bankom mozdulására, akkor nem kerülök ekkora kalamajkába, de őszintén szólva értelmetlenül lassúnak tűntek, meg mondjuk az emailen küldött formanyomtatványukon is 11 jegyű CPR szerepel, noha ez egy 10 számjegyből álló azonosító - szóval nem biztos, hogy a helyzet magaslatán állnak.
Egyesek szerint én keresem a bajt. Például amikor a régi (füzet alakú) magyar személyimmel akartam felszállni a repülőre. Vagy amikor réges-régen (egy messzi-messzi galaxisban) megmondtam a vezetőnek, hogy a törvény szerint már lejárt a vezetői megbízatása. Pedig szerintem ezek mind csak megtörténnek velem; mint ahogyan a gyakorlótanítás értesítőjétől a Szélrózsa ebédjegyéig sok zűrzavarban volt már részem. Lehet, hogy vonzom az adminisztratív baleseteket? Lehet, hogy két év alatt sem tudom majd meg, hogyan is kellett volna ezt rendesen intézni, mint ahogyan azt sem tudtam meg soha, hogyan kellett volna az Erasmust (gy. k. európai egyetemisták csereprogramja) szabályosan csinálni.

A bank után a bevásárlóközpontban vettem egy szülinapi üdvözlőkártyát Daninak. Konfirmációsra is szükségem lesz, és láttam is egy csomó szépet, de ha most veszem meg, szeptemberig garantáltan elveszítem (vagy eldugom valahová, és nem találom meg). Vettem tűt és cérnát is (sajnos a minimális kiszerelés 30 tűből és 100 méter cérnából állt), és hazaérkezés után megstoppoltam a kesztyűmet és a nadrágom zsebét. Kerestem éjfúriát is, de csak walesi zöld sárkányt találtam.

A következő stáció a vasútállomás (station) volt (emlékszünk, ma jár le a bérletem). Az állomásépület összes jegyautomatája üzemen kívül volt (ilyet se láttam még). Szerencsére az aluljáró túlsó végében lévő üzemelt. (Ilyenkor derül ki, milyen hasznos elfoglaltság is a csavargás.) Néhány gyors teszttel kiderítettem, hogy a bérlet naponta 12 és fél koronába kerül (így jön ki 30 napra a 375), úgyhogy maradtam a hagyományoknál és a 30 naposnál. Majd a következőnél kisakkozom, hogy a váltás a legolcsóbbra jöjjön ki. (Az új szálláshelyem két zónával odébb van, addigra új bérletigazolványt is keletkeztetnem kell. Az irániak szerint nem kell érte Koppenhágába menni, mert az állomási közértben is elkészítik. Nem csodálom, jegyet is az állomási közértekben kell venni, ha az ember nem szereti az automatákat.)

Elsétáltam a katedrálishoz is, hogy megnézzem a programot. Ugyan a honlapjukon is kint van, de nekem az a honlap nagyon áttekinthetetlen. Úgy tűnik, a holnap esti koncertre már minden jegy elkelt, de talán a jövő heti Ten Sing nem annyira népszerű. Angol nyelvű it. is lesz a szokott időpontban, csak valaki más (történetesen az igazgató lelkésznő) fog prédikálni.

Meglehetősen késő van, ideje mára befejeznem és lefeküdnöm (a vacsora és a fogmosás már megvolt). Holnap tartjuk a szokásos havi takarítónapot (reggelivel), a programban halszálkázás és homárhámozás szerepel. Nagyon elmaradtunk ugyanis a mintavételi programmal, egy csomó tengeri jószág vár a fridzsiderben feldolgozásra és mérésre, az ügyhátralékot pedig összefogással és közös halpucolással tervezzük feldolgozni. Nézzük a jó oldalát: úgysem trancsíroztam még homárt.

2017. III. 1. (Sz) - még 670 nap

Ma van hamvazószerda, azaz elkezdődött a böjt. Ezúton is sok kitartást és még több áldást kívánok az idei mozgássérült-passió szervezőinek és résztvevőinek! Vérmes reményeim szerint a nagypénteki előadáson találkozunk.

Ráadásul új hónap is kezdődött: az itthoni mosdóban és a munkahelyi konyhában fordítottam egyet a naptáron, a fórumon pedig használatba vettem a 3. fejezetet. Áginak és Rowlingéknak köszönhetően új időutazós és jövőbe üzenős idézetet másolhattam ide mottónak.

Ahogy Zakirával duettben magyaráztuk Luiginak a térképeimen a zónarendszert meg a különböző jegy- és bérlettípusokat, a lelkes mutogatásban nyilallt belém, hogy holnap lejár a bérletem. A múlt hét óta ez a nem elhanyagolható információ tökéletesen kiment a fejemből, és nagy ciki lett volna, ha holnapután a buszvezető (vagy még rosszabb esetben az ellenőr) kap el. (A büntetésből nagyjából május elsejéig utazgathatnék Risobe.) Szerencsére holnap úgyis megyek a városközpontba a banki ügyeimet intézni (a februári fizetésem megjött a magyar bankszámlámra, de azért jó lenne már rendezni ezt a NemKontós dolgot), a vasútállomás nincs messze, meg tudom venni a következő 30 napos szelvényt. (Esetleg egy kicsit tesztelem a rendszert, hátha van a 30 napnál költséghatékonyabb időintervallum.)

Sok sikert, továbbá kéz- és lábtörést kívánok mindazoknak, akiknek a felvételi jelentkezések, vizsgák és értesítések miatt most vesz új irányt az életük! Remélem, beteljesednek az álmaitok, és jól érzitek majd magatokat az új helyeteken!
Ildikónak ma volt nálunk az utolsó munkanapja. Ugyan már karácsony előtt elbúcsúztunk, de ezúton is nagyon köszönök neki minden szakmai és egyéb bátorítást, támogatást! Valószínűleg soha nem tudom mindet meghálálni, de sokat gondolok Rá, és Neki is a legjobbakat kívánom az új helyén!

Délelőtt a jövő és jövő utáni heti tanfolyam vizsgájához raktam össze tesztkérdéseket, majd néhány internetes szótár segítségével lefordítottam az ICP üzemeltetési utasítását (egy darab A4-es oldal, Yusuf gyártmánya). Nehézség csak abból származott, hogy a "menteni" (merevlemezre, hálózatba, hordozható memóriába) és az "elrejteni" dánul ugyanúgy van. Jó darabig nem értettem, ki elől kéne elrejtenem a mérési eredményeimet.

Délután aztán befészkeltem magam a géphez, és megpróbáltam beprogramozni egy mérési sorozatot. Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy csak játszásiból próbálgatom végig a menüt, de szeretem átlátni a teljes rendszert, mielőtt mélyebben belevetem magam. Estére lett pár mérőfájlom (másokét átmásoltam egy új könyvtárba, és agyba-főbe piszkálgattam), és talán értem is a logikáját. Már alig várom, hogy a plazmát is bekapcsolhassam, és tényleg mérjek!

Sajnos nem relatív mérésre találták ki a jószágot, muszáj kalibrálni. (Pedig a nukleáris méréstechnikában mennyire szeretem a relatív méréseket!) Így kénytelen voltam egy (négy) kalibrációs sorozatot is kiagyalni, majd a nap végén (ahogyan azt tegnap már megbeszéltem Perrel) négy törzsoldatból vételeztem magamnak egy-egy komolyabb adagot. Igyekeztem nem nagyon belegondolni, hogy ezek a bontatlan kalibrációs standardok vajon a magyar vagy a dán havi fizetésembe kerülnek. Mindenesetre érdekes ez a "bontsd föl őket és használd bátran, jövőre lejár a szavatosságuk és úgyis újat kell vennünk" érzés.

Eredetileg ma akartam munkahelyi bringát szerezni, de annyi minden más mellett ez kimaradt. Sebaj, Claus bármikor elérhető (ha nem éppen a világ végén van mintát venni). Az idő egyébként sem bringabarát, hideg szél fúj, és hazaindulás előtt megvolt a menetrend szerinti zuhé is. Ameddig az előrejelzés ellát, minden napra csapadékot mond, holnapra havas esőt, egyébként folyékony halmazállapotút. Ebben jó lenne valami fejlődés, mert jövő kedden a (téli) szezon zárásaként a kikötőben lesz az esti verseny, lesz ott víz elég a fjordban, nem kell még az égből is. (El ne felejtsek emailen nevezni!)

Ennyi újdonság mellett talán csak annyi képviseli az állandóságot, hogy új évezred és új villanyórafüzet most nincs.
De nem változik az elérhetőségem sem, továbbra is a kialakult rendnek megfelelően, naponta 19 és 21 (gy. k. este 7 és 9) között lógok a Neten bekapcsolt Skype mellett. (Kivéve persze, ha mondjuk később érek haza.) Akinek kedve van, bátran csörögjön rám!
Egyelőre a címem is marad ugyanaz, a költözést április végére ütemeztem be.