Szabolcs Dániában - 4.

"Albusnak támad egy gondolata.
- Scorpius... apámnak most is megvan az a takarója.
- Nem jó. Ha most írunk rá egy üzenetet, akármilyen kis betűkkel írjuk is, a kelleténél korábban meg fogja találni, és az már időrontás.
- Mennyire ismered a szerelmi bájitalokat? Mi az az összetevő, ami mindegyikben benne van?
- Hát, többek között az igazgyöngypor.
- Igazgyöngyport elég ritkán használnak, nem?
- Hát igen, főleg, mert nagyon drága. De mit akarsz ezzel?
(...)
- Mi lép reakcióba az igazgyöngyporral?
-Hát, úgy tudom, hogy a szemiflázstinktúra, ha igazgyöngyporral érintkezik... meggyullad.
- És a szefi... szemiflázstinktúra látható szabad szemmel?
- Nem.
- Akkor, ha megszerezzük a takarót, és szemiflázstinktúrával írunk rá, akkor...
- (felvillanyozva) Akkor nem történik semmi, amíg rá nem ömlik a szerelmi bájital. A te szobádban. A jelenben. (...) ez zseniális!"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. IV. 30. (V) - még 610 nap

A most kezdődő héten a legvérmesebb reményeim szerint sem fogok annyit aludni, mint egy Szélrózsán, úgyhogy csak címszavakban.

Ébredés, szalonnás tükörtojás, busz és vonat (csatlakozás Trekoner-ben, ahol még nem voltam), Osterport, Saint Alban's Church (azaz az anglikánok, ahol a jövő héten lesz az éves közgyűlés). Az volt a benyomásom, hogy egy magyar (pontosabban magyar-angol kétnyelvű) család (apuka és két kisfia) mellett ülök, de ilyesmit szerintem nem kérdezünk (bár lehet, hogy nem nagyon zavarna senkit). Gyaloglás át a konferencia helyszínére (részben, mert volt rá időm, és közben némi kaját is szereztem, részben, mert minek pazaroljam a Rejsekort-omat), ott aztán lelkes ügyködés estig. (Állványos zászlók összeszerelése, iránymutató táblák fölvarázsolása a plafonra, ismerkedés a konferenciaterem vetítő- és hangosító rendszereivel, dobozolt hátizsákok pakolászása, és természetesen regisztráltatás.)

A nap fénypontja persze a koncert volt. Lövésem sincs, Shaolin honnan kotorta elő őket, de nagyon jól szóltak (amiben persze a terem akusztikájának is lehetett szerepe)! Vonósok, nagyjából Soma-Boróka korúaktól érettségiig (ez utóbbiak közül néhányan valami versenyen is igen jól szerepeltek, szóval nem csak hétvégi hobbihegedűsök). Szerencsére közülünk nem mindenkit érdekelt, páran maradtak a regisztrációs pultnál, én pedig jóformán végig bent lehettem. (A rendezői póló egyik nagy előnye, hogy senki sem csodálkozott, amikor a legjobb helyen, az első sor mellett álldogálva hallgattam őket - gyakorlatilag a szélső srác kottájából követhettem a műsort - persze a nótajelzést még szemüvegben sem láttam, csak a címet.)

A hónap végére tekintettel összegző elemzést is írnom kéne, de erre most különösebben sem erőm, se időm, de még türelmem vagy mondanivalóm se.
Maradjunk annyiban, hogy jó volt hazalátogatni, jó volt néhány szót váltani sokatokkal, de itt is jól érzem magam. (Bizonyos értelemben már itt is otthon érzem magam. Nemcsak amikor a konferencián a "helyi erők"-et gyengítem; hanem amikor délben a királyi család kastélyánál a hatalmas tömeg turista a testőrök parádéjára tolakszik, én meg röhögök magamban, hogy már kétszer láttam-hallottam, és van rá másfél évem még néhányszor megnézni-meghallgatni.) Hiányoztok (minden emailnek és hasonlónak nagyon örülök), de már most érzem, hogy Himmelev is hiányozni fog, amikor - terv szerint pár napon-héten belül - átköltözöm Tune-ba. Akármilyen klassz programokon vehetek is részt, egy csomó versenyre nem jutok el. Ez pont ugyanolyan vacak érzés, mint odahaza. Valami tudományos eredmény is jól jönne már. Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Krisztus föltámadt!

Holnaptól a fórum új oldalán folytatom a naplót!

2017. IV. 29. (Szo) - még 611 nap

Kellő mennyiségű alvás, felkelés, mosdás és reggeli után bepótoltam a tegnapi naplót. Először Zakieh távozott, majd Luigi a barátnőjével, én meg nekiállok/nekiülök/nekifekszem a dán házimnak.

[Az iromány este folytatódik.]

Reggel is és este is zuhogott, de napközben szerencsére nem, így áttelepítettem még egy adag cumót Tunébe. A leszállás és a ház közötti kb. 200 méteren sikerült ügyesen el is tévednem. (Hiába, az ember vagy tájékozódási futó, vagy nem tájékozódási futó... Ha egyszer eljutok a Marsra, szerintem ott is el fogok tévedni.) Cserébe most már ismerem a környék jó részét a focipályától az alagutas játszótérig. Csak a kutya volt otthon, de nem bántott (én se őt, bár valószínűleg az lett volna az utolsó dolog, amit ebben az életben teszek.) Visszafelé már jó úton mentem, csak azt nem tudtam, hogy a fél óránként járó busz hétvégente 3 perccel hamarább indul.

Itthon (Roskildében) megvettem a Tunéig szóló bérletem első szelvényét is (május elsejétől). Egy fél órát nézegettem az itteni BKK honlapját, hogy melyik bérlettípus lenne a legmegfelelőbb nekem, azután feladtam. Aki képes kiismerni magát ebben a rendszerben (http://dinoffentligetransport.dk/billetguide), az jelentkezzék a jutalomért!

Vettem némi kaját is, de a nap fénypontját kétségkívül a konfirmációs üdvözlőkártyák jelentették. Érdekes szociológiai tanulmányt lehetne írni abból, hogyan próbál megbirkózni ez a szekularizált fogyasztói társadalom az államegyház-népegyház visszaszoruló, de még létező eseményeivel.
Vannak a bármilyen alkalomra eladható "jolly joker" kártyák (színes virágokkal, lufikkal, csillagokkal) - csak éppen nem "Boldog születésnapot!"-ot, hanem "Gratulálok a konfirmációdhoz!"-t nyomtattak rájuk. Van néhány, amin kerékpár, szörfdeszka, balettcipő stb. szerepel - egy ilyen tagadhatatlanul személyre szabott választás, ha az illető tényleg szereti az adott tevékenységet (egyébként se füle, se farka). Néhányon elegáns ruhába öltözött fiú illetve lány látható (ballagásra ugyanúgy eladható lenne, mint az első szavazás emlékére), mellettük esetleg egy templom. Találtam olyat is, amin csak templom van (olyat vettem). Végül a legnagyobb számosságú halmaz estében a világon semmi mondanivalót nem lehet kihámozni a képből, legfeljebb valami "most már nagyfiú / nagylány vagy, élvezd fenékig az életet" elképzelést.
Persze mindenki úgy fogja fel élete eseményeit, ahogyan ő maga jónak látja, de azért örülök, hogy nálunk (legalábbis az én időmben) még nem voltak ezek divatban. A magam részéről az ünneplést sem tudom hova tenni, de csak akkor, ha én vagyok az ünnepelt. Ha más, akkor okés.

Mára még tervezek egy vacsorát, egy hajvágást és egy hajmosást. Holnap (a szalonnás tükörtojás után) az anglikánokhoz szeretnék menni, mert mire az angol nyelvű evangélikus it. elkezdődik (valahol jó messze), nekünk már a konferencia helyszínén kell hadrendben állnunk. A németeket egyelőre hanyagolom. Ennek megfelelően a tájfutóversenyből is kimaradok (ahogyan a mai nyílt napból is), éppúgy, mint a Gizi-Levi-féle tábortalálkozóból és az egyházközségi közgyűlésből. Ráadásul Svédországban holnap gyúlnak meg Valpurga tüzei (Valpurgis-éj, Per szerint az a lényege, hogy mindenki lerészegedjék), Dániában viszont a munka ünnepe nem is piros betűs. (A buszok azért fel vannak lobogózva, de nem tudom, emiatt-e.) Isten éltesse a Pétereket (ma), a Katalinokat és a Kittiket (holnap)!

A második szállás

2017. IV. 28. (P) - még 612 nap

Amint az meg van írva (a csütörtöki bejegyzés végén), ez a bejegyzés egy nappal később íródott, mert tagnap este ellustultam az időt.

Ugyan hivatalosan 9-re vártuk őket, de a szállítók (akik a konferencia koppenhágai helyszínére szállították az intézeti cumót) már félkor megjelentek. Szerencsére már hadrendben álltam (gy. k. átöltöztem), úgyhogy a húsz doboznyi hátizsákot secperc alatt feldobáltuk a teherautóra. A műhelyesek sem alhattak sokat (vagy sokáig) az éjjel, mert Jixin automata rendszere is készen állt már a tengervizes csarnokban (Gunnar éppen fényképezgette).
9-re már el is búcsúztunk a teherautós fiúktól (az egyikük igen érdeklődőnek bizonyult, nagyon tetszett neki az intézeti büszkeségünk, a környezeti elemek radioaktivitás-koncentrációinak időbeli változását az ötvenes évek közepétől bemutató folyosói diagram), és - eredeti tervemmel ellentétben - elmentünk a Nutech értekezletre. A tudományos előadást nem vártuk meg, de a(z én szempontomból második) reggelin részt vettünk.

Napközben még egy kísérletsorozatot is sikerült elvégeznem (a végére is értem volna, ha ebéd után nem totojászom el az időt), és a poszterem is megérkezett a 17. postaközpontba (ez az új címünk). Ugyan a táblázatok fejlécei néhol lemaradtak, de egy jófej kolléga (aki a legnagyobb természetességgel állt neki a poszterem kibontásának) kapásból kölcsönadott egy szerkentyűt, amivel pótolni tudtam a hiányzó feliratokat.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy délután bizakodó hangulatban hagytuk ott a félszigetet. (Legközelebb május 10-én, szerdán megyek oda.)

Otthon megtömtem egy bőröndöt pillanatnyilag nélkülözhető felszereléssel (második pár kesztyű, harmadik pizsama stb.), és újból nekivágtam az ismeretlennek. (Gy. k. először a tavalyi állásinterjún, másodszor idén január elsején vágtam neki.)
Ugyan a házinéni aggódott rendesen (több sms-ben érdeklődött, hogy megtalálom-e őket, ami tulajdonképpen tök rendes tőle), de simán odaértem (amiben azért az is sokat segített, hogy a risoi busz vonalán van a házuk - persze ez volt az egyik fő szempont a választásnál). Új oldaláról (nyugat és dél felől) ismertem meg a Káosz Templomát, majd egy jellegtelen síkságon át buszoztunk kb. negyed órát. (A teljes menetidő Riso és Tune Aakandevej között 36 perc, ami persze több, mint amennyit Himmelevig utazom, de kevesebb, mint amennyit Budapesten megszoktam.)

Tune leginkább az Amerikai Egyesült Államok alvófalvaira emlékeztet (városnak azért nem nevezném): földszintes házacskák, ameddig a szem ellát (a síkságon nem lát el messzire), a település központjában bolt, pizzázó, szolgáltatóház. Leendő szállásom kb. kettő és fél percnyire van a buszmegállótól (ez rossz időben - ami errefelé gyakori - nagy előny a mostani tízhez képest), a házban egy középkorú házaspár lakik a kutyával.
A ház általuk lakott fele ennek megfelelően kutyaillatú, de az én külön bejáratú szobám (ahová a varrógéppel felszerelt "hobbifolyosón" át vezet az út) nem. Két rendes és egy összecsukható ágy van benne, de annyira puhák, hogy valószínűleg marad a földön fekvés (ui. matrac is van). Szekrényből csak éjjeliszekrény van, de polc van elegendő, kisasztal, fonott szék, tévé (ha már úgyis fizetem a médiaadót). Van egy fürdőszobám is, eredetileg nyilván vécé volt, de ötletesen szereltek bele két zuhanyfüggönyt és egy zuhanyrózsát. Kaptam kulcsot, elárulták a wifi-jelszót, használhatom a mosógépet, a szárítógépet és a konyhát is. Ruhafogasból kétszer annyi van a szobámban és az oda vezető folyosón, mint itt (az egyetem vendégházában) összesen.
Szóval ha akarom, külön vagyok, ha akarom, megtalálom őket. Lehet, hogy eleinte nehézkes lesz belerázódni (persze itt is az volt, ha pl. egyszerre négyen akartunk főzőcskézni), de azért jól jöhet, ha van a kéznél egy-két igazi dán (pl. ha orvost, postát, boltot vagy hivatalt kell keresnem). A házban található fényképek és a szobámban felejtett érettségi évkönyv szerint van három 20-30 éves gyerekük. Feltételezem, hogy az ő felnövésük és távozásuk óta adják ki a szobákat (ha minden igaz, mellettem is "vendégszoba" van).

A következő napokban-hetekben (ahogyan az időm engedi) szépen átcuccolok, és egy szép naptól fogva majd ott is alszom. Így állunk most.

2017. IV. 27. (Cs) - még 613 nap

A közoktatás és a felsőoktatás nagyon más, tanult kollégáim szerint a felnőttoktatás még másabb. De ami ma dánon ment, egy kicsit szerintem már sok volt. Oké, hogy valakinek nincsen tolla vagy papírja, ilyesmit már mindenki felejtett otthon. Az is érthető, ha valaki az anyanyelvén vált pár szót a padtársával - jóindulatúan tételezzük fel, hogy egy dán kifejezés pontos értelmét tisztázzák. A késés is megszokott, bár jobb lenne elkerülni. De amikor az egyik srác (akinek korábban el kell mennie) a terem másik végéből kéri el a biciklilakat kulcsát (ahelyett, hogy odamenne az illetőhöz, aki egyébként az ajtó mellett ül), azt azért már nehezen látom indokolhatónak.

Ahhoz képest, hogy három nap múlva konferencia, és holnap reggel jönnek a szállítók, látványosan le vagyunk maradva. A hátizsákok bepakolva (éjjel valaki átrendezte a dobozaimat, de más bajuk nem lett), egy gurulós kocsi kikészítve (természetesen olyan, amelyiknek le volt eresztve a kereke - mázli, hogy Claus észrevette és felfújta), de Jixin csiriviri automata rendszere még sehol.
Tegnap lelkesen szerelgették egy programozóval, ma átkerült a szerelőműhelybe, ahonnan délutánig vissza kellett volna jönnie (nem jött). Onnan tudom, hogy holnap reggel - a Nutech értekezlet és reggeli helyett - rajtfőnök leszek, nekem kell ellenőriznem, hogy a szállítók mindent bepakolnak a mi bungalónkból és a tengervíz-tároló csarnokból. Hát így, hogy nincs meg, viszonylag nehéz lesz. Gunnar sem rajong ezért a last minute megközelítésért, neki prospektust kell készítenie az automatáról, amihez le kéne fényképeznie a prototípust. Értelemszerűen ez is nehézségekbe ütközik a prototípus nélkül.
A poszterem se jött még meg - mondjuk az elvileg csütörtökig is ráér. Viszont (emailen) jelentkezett Nicola, aki még Belgiumban van, de a jövő héten ketten fogjuk kézben tartani a dolgokat (vagy legalábbis a mikrofonokat) a konferenciateremben.

A derekam még fáj, a lábujjaimat megfogni nem nagyon tudom, de a helyzet napról napra látványosan javul. A keddi verseny eredménye még sehol. Isten éltesse a Zitákat és a Mariannokat!

Terv szerint holnap este átbuszozom Tune-ba az új szállásomra (találkozom a házinénivel, remélhetőleg megkapom a kulcsot, átviszek egy bőröndnyi cuccot stb.), úgyhogy komoly esély van az esti naplóbejegyzés csúszásának (mondjuk szombatig). Kéretik nem aggódni!

2017. IV. 26. (Sz) - még 614 nap

Isten éltessen, Ervin! Bár alig hiszem, hogy olvasnád... (úgyhogy sms-ben is elküldtem.)

"Északon a helyzet változatlan."

Ez a mondat a továbbiakban azon napok kezelésére szolgál, melyeken semmi érdemben említhető nem történt. Mivel a mai tipikusan ilyen nap volt (a munkaidőben dolgoztam, azon kívül lustultam; megírtam a dán házimat és a tájfutó versenynaptárat nézegettem), maradjunk is ennyiben!

2017. IV. 25. (K) - még 615 nap

Felkeléskor egész jónak ígérkezett az idő, de a risoi fasorban majd' lefagytak a kezeim. Holnap nem szabad itthon felejtenem a kesztyűmet! Délelőtt hétágra sütött a nap, de délután volt egy heves zápor, majd némi fagyott eső. (Szerintem az is konvektív volt, nem frontális, csak cumulusokat (gy. k. gomolyfelhőket) láttam az égen, de fagyott záport nem szoktunk mondani. Lehet, hogy jégszemek voltak.) Késő délután is hideg-szeles időnk volt (a versenyen egy sapka is jól jött volna, amit jobb híján a multifunkcionális cserkésznyakkendőmmel pótoltam).

Ma csak egy értekezletünk volt, de az több, mit két órás. Azért így is jutott időm kísérletezni. Remélhetőleg holnap estig a mérés is meglesz. Igen jól jönne már végre valami pozitív, használható eredmény! Ezen kívül a dánt is be kell pótolnom, meg a "dobozolást" (gy. k. a konferencia-hátizsákok összekészítését) is be kell fejeznem.
Helle (az egyik titkárnő) útmutatásával megrendeltem a poszterem kinyomtatását is. Amikor ezt elmondtam az értekezleten, Jixin visszakérdezett, hogy miért nem az intézeti poszternyomtatót használtam; mire kórusban rávágtuk, hogy nem boldogultunk vele. Ezt követően mindenki mesélt egy privát történetet, amelyben ő (gy. k. a történet mesélője) nem tudta használni a poszternyomtatóval, és inkább külsős céghez fordult. Jellemző módon Jixinen kívül senkit nem lepett meg, hogy nálam is ez lett a történet kimenetele.

A hideg szélre és a derékfájásomra tekintettel a nehéz-közepes pálya helyett a nehéz-rövidet futottam. Szerintem egyáltalán nem volt nehéz, olyan C szintű (persze a mi kiserdőnk inkább csak park). 3,1 km 33 perc alatt, elmegy. Ebben az időben nekem elég is volt. Érdekes módon futás közben alig éreztem a derekamat. Még komoly versenyt sem vettem soha komolyan, nemhogy ezt, szóval nem hiszem, hogy adrenalin lett volna. Persze nem baj, hogy derékfájás nélkül tudok köhögni. Most (a gép előtt ülve) persze érzem, de reméljük, a javuló tendencia győzedelmeskedik.
Egyébként megérkezett Luigi barátnője, Franceska (akit még Bolognában kiraboltak), de elvonultak Luigi szobájába.

Ja, és most van a Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam is. Fura, hogy nem lehetek ott - sokszor üdvözlöm a résztvevőket!

2017. IV. 24. (H) - még 616 nap

Nem szokásom híreket kommentálni ezen a csatornán, egy mondat erejéig azonban most kivételt teszek. Akármennyire is lenyűgözőnek tartom a két erdélyi hegymászó csodagyerek teljesítményét, irigylésre méltónak az életművüket és megrázónak a halálukat; valahogy sehogy nem fér a fejembe, hogy miért indultak el a legmagasabb szintű lavinariasztás idején. Nyugodjanak békében!

Végül is nem volt szükségem fájdalomcsillapítóra, bár egész nap éreztem a derekamat. A mára tervezett 4 értekezletből végül a leszerelésit nem tartottuk meg (egész nap a levegőben volt, hogy azt valahogyan ki kellene hagyni), de a Hevesy, a radioökológiai és a konferenciastábos is elég volt, összesen legalább 3 órát ültünk. Amennyire lehetséges, megvan, hogy vasárnap 13 órától péntek kora délutánig mikor mit (és hol) kell csinálnom. Iszonyú fárasztó lesz (főleg a két díszvacsora utáni hajnalban a kelés), szerintem a háztartást a minimumra szorítom le, és reggelire-vacsorára a vasútállomásokon veszek majd valamit.
A nap fénypontja a ruhapróba volt (korábban ezt a kifejezést csak színházi előadások és sport-világversenyek kapcsán hallottam). Egész héten egyenpólóban kell virítanunk (többször rákérdeztem, igen, végig pólóban, zakó és nyakkendő nélkül, mert mindenkinek látnia kell a pólónkat, ugyanis az mutatja, hogy mi vagyunk a szervezőgárda, és minden nyavalyával hozzánk lehet jönni). A méretezés némileg el van csúszva, ahhoz képest, hogy többnyire M-eset (testhezállót) vagy L-eset (löbögőset) hordok, most az L-es volt éppen jó és az XL-es lazán kényelmes. Szerencsére mindegyikből van elég, egyedül az zavar, hogy mindegyik galléros (nem csípem a teniszpólókat).
Vasárnap délután regisztráltatok (ahogyan mindenki), hétfőtől péntekig a konferenciateremben technikuskodom (előadások feltöltése mindkét számítógépre, mindkettő kipróbálása, előadók mikrofonozása), emellett a szerdai kiránduláson a buszraszállítás és a buszok kísérése lesz a feladatom.

Isten éltesse a Györgyöket (belőlük csak egyet ismerek) és a két Márkot!

2017. IV. 23. (V) - még 617 nap

Statisztikailag bizonyítható tény, hogy ha leírom a másnapra tervezett programomat, akkor az nem úgy lesz.
Nem akartam tovább fájdítani a hátamat, ezért inkább ki sem mozdultam itthonról, és egyáltalán igyekeztem kerülni mindenféle mozdulást. Úgy tűnik, bejött, most kevésbé fáj, mint reggel. Persze lehet, hogy csak tudat alatt megtanultam elkerülni a problémás mozdulatokat (mert tudatosan most sem tudom, hogy mikor és mitől fáj). Olvasói (egyúttal gyógyszerészi) tanácsra éjszakára kikészítek valami egyszerűbb fájdalomcsillapítót, bár most úgy áll a zászló, hogy nem lesz rá szükség.

Konfirmációs it. híján a Kossuthon hallgattam a misét, és még a menüsort is átszerveztem: a tükörtojás (sült szalonnával súlyosbítva) átkerült ebédre. Más érdemleges dolog a nap folyamán nálam nem történt, de értesüléseim szerint (a) megkeresztelték a per pillanat legfiatalabb másodfokú unokaöcsémet, és (b) még Olaszországban elrabolták Luigi barátnőjének a cuccait (pénztárca, bankkártya, igazolványok, repülőjegy - úgyhogy nem is repült ide, ahogyan tervezte). Így elmesélve kicsit durvább, mint Zakieh esete: ő csak annyit vett észre, hogy nincs nála a pénztárcája, és csak itthon tisztázódott, hogy itt sincs (mint ahogyan az ő bankkártyája, igazolványai stb. sincsenek). Annyi biztatóról azért be tudok számolni, hogy pénteken (dobozolás közben) hallottam, amint néhány kolléga a szomszéd szobában igyekszik segíteni Zakieh-nek (ügyintézés, gyorssegély stb.).

2017. IV. 22. (Szo) - még 618 nap

Itt azért jobb az idő, mint odahaza, délutánra egész tisztességesen kisütött a nap. Ugyan reggel még meglehetősen borongós égképet kaptunk a hideg mellé, de csapadék nem volt, úgyhogy elmentem szaladgálni Boserupra. 4,4 km 45 perc alatt, ahogyan azt már megszoktuk. Lassan kezdem megszokni (és megismerni) ezt a terepet, egy szép napon talán nem csak úton fogok futni. Az egyesület nagy része egyébként Jyllandon (a félszigeten) van (Dán Bajnokság).

Emellett nagy erőkkel tartottam a házat: mosás, teregetés, vasalás (csak zsebkendők, de abból 11 darab), mosogatógépezés stb. (a porszívózás pár napja már megvolt).
Lefekvés előtt még egy hajmosás is lesz. És persze tanultam a dánt.

Sajnos teregetés közben (amikor lehajoltam egy leesett zokniért) valami belenyilallt a hátamba. Azóta fáj a derekam, változó pozíciókban változó intenzitással, de képtelen vagyok felderíteni a pontos eloszlásfüggvényt. Valószínűleg a rohangálás sem tett neki jó, délután le is feküdtem egy órára, az azért segített. Reméljük az éjszaka javul a helyzet, bár volt már ilyenem egyszer-kétszer, akkor hetekig tartott.

Holnapra (hacsak nem maradok fekve) az egyik katedrálisbeli konfirmációt tervezem.
Isten éltesse a Csillákat és Noémiket!

2017. IV. 21. (P) - még 619 nap

Annak idején olvasói kérés volt, hogy a közös munkahelyi reggelikről alaposan számoljak be, úgyhogy ellenkező intézkedés hiányában ehhez tartom magamat. Per hozta a zsömléket és némi sajtot, én vittem némi paksi szalámit (természetesen elmeséltem hozzá, hogy a nagypapi ott dolgozott, én pedig ott születtem; Paks 3. nevezetességét, az atomerőművet tudták - szakmai ártalom), vaj és lekvár volt a hűtőben. (A lekvár leánykorában minta volt, ennek megfelelően nem az ízével azonosítjuk, mint más emberek, hanem a mintasorszámával. Mint a 8472-es fajt.)

Yvonne és az én esetemben a nap dobozolással telt, de a munkaidő végére el is készültünk a teljes készlettel. (197 hátizsák, ami azért nem 200, mert kettő sérülten érkezett, egyet meg én vágtam meg, amikor a csomagot bontottam egy bikaölővel.) Az épület nagyjából minden üres asztalán (és asztala alatt) a mi dobozaink várják sorsuk beteljesedését.
A befejezést követő percben megjelent Per és Kasper két tányér (tegnapi szülinapi) tortával. Nagyon kedves gesztus (és nagyon finom torta)! "Azokból" az időkből a legnagyobb csoportvezetői hibámnak azt tartom, hogy csak a harmadik vietnami tanfolyam végére vettem pár üveg (természetesen alkoholmentes) pezsgőt, hogy koccinthassunk a sikerese befejezésre. Miután az első tanfolyam végén konstatáltam, hogy a felső vezetés nem szervez ilyesmit, már a második végén meg kellett volna tennem.

Ezen kívül volt még alapítványi szerencsétlenkedés a bankkal (sikertelenül) és hasmenés is, de ez vélhetően senkit nem érdekel részletesebben.

2017. IV. 20. (Cs) - még 620 nap

A posztert reggel lendületből befejeztem. Életem leggyengébb posztere, de ezen nem tudok segíteni. Kb. másfél órán át próbáltam kinyomtatni az intézeti poszternyomtatón, természetesen sikertelenül, noha többen is próbáltak segíteni. Pár nap múlva állítólag visszajön a szabadságról az a kolléga, aki ért is hozzá, bár egyesek szerint jobban járnék, ha igazi nyomdában nyomtattatnám ki.

Hasonlóképpen sikertelennek bizonyult az alapítvány banki ügykezelése is, ráadásul azt sem tudom, mi a baj. Hibaüzenet nincsen, de végre sem hajtják a feladatot. Na ezért utálom ezt az online multimédiás világot.

Shaolin megmutatta, mi mindent kell beleraknunk a konferenciaszatyorba. Sajnos a program csak holnapra nyomtatódik ki, és a pendrájvokra fölmásolandó fájl sincs még sehol. Ha holnapra meglesznek, akkor okés, de ha nem, akkor nagy kapkodás lesz a jövő héten.
Egyébként a konferenciaszatyor egy igen klassz hátizsák. Szerintem remek ötlet volt Shaolintól, hogy a megszokott (egyszer használatos, eldobható) konferenciaszatyrok helyett valami strapabíróbbat szereztek be (természetesen Kínából). Rögtön megfájdult rá a fogam, de tartok tőle, hogy nekem nem jut majd. (Egyébként sincs túl sok, és a csomagoláskor illetve a kicsomagoláskor néhány meg is sérült.)
Viszont konferenciapólóm garantáltan lesz: végig abban kell majd virítanunk, hogy a nép tudja, kiket nyaggasson az ügyes-bajos dolgaival.

Voltam dánon (a konferencia miatt a közel jövőben sajna ki fogok hagyni néhányat); utána ettünk Kasper (igen jóízű) születésnapi tortájából. (A vonatkozó születésnap még az enyém előtt volt, de ez senkit nem zavart.)

Holnapra Nicola hozná a reggelire valót, de ő még Belgiumban van. Egy röpke válságértekezleten igyekeztünk megoldást találni erre a kardinális kérdésre - holnap elmesélem, mi lett belőle.

2017. IV. 19. (Sz) - még 621 nap

Odahaza többen jelezték, hogy azért nem olvassák ezt a fórumot, mert elrettenti őket a sok szöveg. Ezért mostantól megpróbálok rövidebben írni (ami persze nem jelenti azt, hogy ez sikerülni is fog).
A hazautazás másik nagy tanulsága, hogy a laptopomat többé nem viszem magammal. Akármilyen nagymenő látvány a vonaton, repülőn vagy akármelyik váróteremben a billentyűzetet püfölni, nekem ez valamiért nem megy. (Biztos nem vagyok eléggé nagymenő, és még csak nem is látszom annak.) Jobban érdekelnek a járművek meg a táj, inkább azokat nézegetem.

Ahhoz képest, hogy a tavaszi és nyári ruháimért utaztam haza, ma kifejezetten hideg volt. Nem havazott, mint odahaza (az előbb láttam valamelyik Híradóban), de reggel még a vikingek is meleg kesztyűben (úgy értem, nem bringakesztyűben) bicajoztak. Ettől még persze a felhőtlen égbolton szikrázóan sütött a nap (ahogy tanultuk: "Solen skinner, men det er koldt."), úgyhogy a napszemüveg is jól jön. Mivel végre mindenféle ruhám van, át kell gondolnom a gardróbosdit.
Furcsa ellentmondás, hogy most, amikor már minden szükséges dolog itt van velem (azok is, amelyek eddig hiányoztak, pl. a vasaló, a bukósisak alá való fejkendő, leánykori nevén cserkésznyakkendő vagy egy használható baseball-sapka), nekiállhatok szervezni a költözésemet.

Napközben - legnagyobb meglepetésemre - talán sikerült megmentenem az egyik múlt heti kísérletemet, és vadásztam egy kis anioncserélő gyantát is. Rövidtávon ennél fontosabb, hogy holnap kezdjük a konferenciaszatyrok összeállítását (ezt a magyar kultúrkörben "dobozolás"-nak lehetne hívni).
Kaptam értesítést az otthoni munkahelyem névváltoztatásáról (lement, kinyomtat, aláír, beszkennel, visszaküld), de az angol név ebből sem derült ki, úgyhogy saját hatáskörben nekiveselkedtem a poszter véglegesítésének. Kis szerencsével holnap elkészülök vele. Átnéztem egy hazai kolléga előadását is, amiben társszerzősködöm (köszönöm, hogy bevettél, János!).

Hazafiúi kötelezettségemnek eleget téve ellenőriztem és jóváhagytam az adóbevallásomat. A nemzeti konzultációs válaszborítékot otthagytam az íróasztalon, légyszi adjátok fel!
Volt némi fejvesztett kapkodás is alapítványi ügyben, de Tündének hála, megoldódott. (Köszi, Tünde!)

Isten éltesse Emma nénit és Judit lányát (több Emma most nem jut az eszembe)!

Újra itt(hon?)

2017. IV. 18. (K) - még 622 nap

Miután befejeztem az előző bejegyzést, és indultam (volna) a (repülő)gépemhez, a (számító)gépem (kikapcsolódás helyett) természetesen nekiállt valami hosszadalmas rendszerfrissítésnek. Mikor is kéne ilyesmivel foglalkoznia, ha nem a legalkalmatlanabb pillanatban? Most (negyed 11 tájban), néhány nappal később, amikor (Budapesten) ki akarnám használni az induló váróban töltendő időt, természetesen újabb frissítési procedúrával kell szórakoznom. Legalább a vérnyomásom felmegy (ahogy Pali bácsinak presbiteri alatt), és elaludni nem fogok. (A veszély így déltájban nem különösebben jelentős, bár tagadhatatlan, hogy folyamatosan álmos vagyok. Úgy tűnik, nálam csak a korai lefekvés és a korai felkelés működik; a késői lefekvés plusz sokáig alvás kombóval egy hét alatt sem tudtam rendesen kipihenni magamat.)
Ráadásul a Liszt Feri-hegyi wifi is szerencsétlenkedik (vagy én a wifivel), úgyhogy offline gépelek, hogy majd otthon (Roskildében) felmásoljam. [Este kilenc után meg is történt - a szerk.]

A hazaút rendben ment, csak egy kicsit szontyolodtam el, amikor leszálláskor semmit sem tudtam azonosítani, noha nagyon szépen látszottak az esti fények (az utakat, épületeket, járműveket remekül ki lehetett venni, csak éppen azt nem tudtam, hogy hol vagyunk).
A legtöbb otthoni tervemet sikerült végrehajtanom. Egy újabb bőröndnyi cókmókot szedtem össze, és viszek most magammal Dániába, egyébként valószínűleg utoljára. Újabb szállítmány már jó eséllyel nem lesz. Így is az a helyzet állt elő, hogy több cuccom van kint, mint amennyi a rendelkezésemre álló bőröndjeimbe belefér, így a költözés és a hazautazás is macerás lesz majd, de ez még ráér. Szerencsére maradt elég ruhám odahaza is, ha majd hazajutok nyáron (vagy akármikor), elég lesz hátizsákkal röpködnöm.
Ráadásul a több példányban létező tulajdonaim (pl. szemüveg, nagykabát, tájoló, sapka stb.) közül a jobbak vannak Dániában, és a mérsékeltebben mencik odahaza. Az egyetlen kivétel a biciklis kesztyű, tekintettel a budahegyvidéki bringatúra (majdnem) mindent felülmúló mivoltára.

Az elmúlt napok kicsit zsúfoltak voltak, de legalább minden tervemet végre tudtam hajtani.
A nagypéntek esti mozgássérült-passió előadás persze nem egy Jézus Krisztus Szupersztár vagy Billy Elliot Musical, de azért nagyszerű érzés volt a második sorból nézni az ismerős szereplőket, és találkozni egy csomó ismerőssel.
Az egyik keresztfiamékat is meg tudtam látogatni (nagyon köszönöm a csokiellátmányt és a verseket), talán örülnek a térképeknek és a jegyeknek. A másikék éppen vidéken voltak - de pár nap késéssel is Isten éltessen, Tibi!
Végre ki tudtam próbálni az Erzsébet kártyámat, amivel igyekeznem kell, hiszen év végén elvész a tavaly decemberben rátöltött pénz, és addig nem sokat leszek Magyarhonban. (Az online vásárlást, mint ötletet is kipróbálom majd valamikor.)
Nagyon klassz volt a családi összejövetel is, bár olyan sok sütemény és egyéb kaja volt, hogy a dán kekszeimet már elő se vettem. (Elállósak, jól jönnek azok még máskor.)
Vasárnap a 10 óráson szerintem nem volt annyira zsúfolt a templomunk, mint tavaly ilyenkor. Persze abszolúte megértek mindenkit, aki kihasználta a szép idő és a tavaszi szünet koincidenciáját, csak klassz lett volna még többőtökkel szót váltanom. (Azért szögezzük le: nagyon-nagyon örültem mindnyájatoknak, akikkel találkozhattam.)
Végül a Szemlőhegyi barlangban is voltunk. (Mit ád az ég, december végéről is ez az utolsó három emlékem: kirándulás, zenés előadás, BHV it.) Itt nyilallt belém, hogy több kiváló barlangászt is ismerek, de mindegyiküket csak a bolygó felszínéről. (Ennek megfelelően természetesen sem Leventéről, sem Szabolcsról nem tudom, hogy barlangásznak milyenek, de mivel a barátaim, nyilván ők a legjobbak, vagy legalábbis ezt feltételezem róluk.) Tök jó lenne egyszer több időd tölteni (velük) a föld alatt, de pillanatnyilag nem kéne telhetetlennek lennem. Ha minden terv szerint halad, pár héten belül egy nemzetközi konferencia egyik mitugrász szervezőjeként szerepelhetek, márpedig azóta vágyom erre, hogy Billt felvették a Roxfordba - izé, amióta Marianske Lázné-ban láttam az ottani stáb (szerintem elképesztően jól szervezett és olajozottan működő) munkáját.
Sajnos több aligha fért volna bele, így csak ezúton kívánom a legjobbakat a húsvét vasárnap délutánján keresztelt Marcinak!

Valószínűleg a további hazalátogatásaim során sem lesz több mindenre időm.
Ennek fényében félő, hogy például Benjámin konfirmációjára sem jutok el, úgyhogy sürgősen (még a dán konfirmációs szezonban) veszek egy üdvözlőkártyát, hogy a megfelelő (pillanatnyilag még a jövő homályába vesző) időpontban elküldhessem neki.

Az Internet a brüsszeli repülőtéren is döglik (14:25), gondolom túl sokan akarunk ráakaszkodni. Éppen egy koppenhágai beszállás mellett gépelek - nyugi, ez még nem az én gépem, azt még ki sem írták, több, mint egy óra múlva jön, ráadásul másik légitársaságé.
Végül egy használaton kívüli határátlépési pont mögül, a repülőtér legelhagyatottabb sarkából indultunk. Érdekesség: Brüsszelig egy európai parlamenti képviselő családja mellett ültem (igen kedvesek, de ettől még nem szavazok rájuk), Brüsszeltől pedig a dán U-akárhányas lány focicsapat mellett (ők is kedvesek, de őrájuk sem szavazok). Amikor legutóbb (életemben először) voltam Brüsszelben, akkor egy volt miniszterelnökkel találkoztam (ki lehet találni: őrá sem szavaztam).

Végre itthon!
A koppenhágai landolástól idáig vezető út már szinte hazai pálya.
Már kipakoltam, ettem (a szalámi nagyon finom, kár, hogy az irániakat nem kínálhatom meg vele), most végigolvasom és egybeszerkesztem a mai rizsát.
Zakieh teljesen ki van borulva, ha jól értem, tegnap ellopták minden pénzét, beleértve a bankkártyáját is, amit azóta már le is nulláztak. Ettől persze én is ki lennék borulva.

A Mártonokon kívül az elmúlt napok névnaposairól (Tibor, Rudolf, Csongor) és a mai Andreákról se feledkezzünk meg, Isten éltesse őket! (Csongort csak felületesen ismerek, de egy igen szimpatikus tájfutó srác. Kár, hogy nem írhatom meg, milyen ötletesen használja a kettős állampolgárságát.)
Iszonyú késő van, és - amint fentebb céloztam rá - a nagyon hosszú hétvégén sem tudtam kialudni magamat, úgyhogy irány a matrac! (Otthon persze az ágyamban alszom.) Úgyhogy befejezésképpen csak egy dolog: aki már elvesztette a fonalat, hogy melyik mondatban mit is kell érteni az "otthon", "haza" stb. fogalmak alatt, az nyugodjék meg! Jelentem, nincs egyedül. A fél világért se tudnám megmondani, hol is van most a helyem a világban. Már várom 2019-et, hogy ez a kérdés tisztázódjék (remélhetőleg utoljára ebben az életben).

Az első hazautazás napja, ráadásul nagycsütörtök

2017. IV. 13. (Cs) - még 627 nap

Reggel óta úgy érzem magam, mint a mérgezett egér. Izgulok, kapkodok, pedig nincs igazán miért, bőven ráérek kettő tájban indulni.
Hiába, nem szoktam olyan gyakran repülni.

Az élelmiszerkészletem javát megettem, a bontott levesem most (12:28) melegszik (természetesen rossz platnit gyújtottam meg, nem a lábos alattit - 12:32), a tartós cuccok nyilván maradhatnak, Zakieh-nek megmondtam, hogy a romlandót egyék meg bátran (két szelet sajt meg fél liter tej, azokat nem tudom magammal vinni).

A bőröndöm elvileg bepakolva (gyakorlatilag majdnem üres), a hátizsákom pár perc alatt megoldható. Ugyan egy szempillantás alatt átlátható, mégis halálra izgulom magam, mit felejtek majd itt.
Gyorsan megírtam a dán házimat (néhány mondat módosítószóval), a szóbelit ráérek majd megtanulni a repülőtéren vagy a levegőben.

Felhős, szeles, hideg időnk van, de egyelőre legalábbis nem esik. Csak a sikertelen kísérletek meg a munkafeladat, csak azt tudnám feledni (vagy inkább megoldani)!

[Fél négykor a vonatról]

Kettő után indultam otthonról. Vicces módon a hátizsákom nehezebb, mint a bőröndöm, hiszen a laptopom az összes drótjával együtt a hátamon van, míg a bőröndöm kis híján üres.
A vasútállomáson vettem egy Rejsekort-ot (mágneskártya-jegy), amire rátöltöttünk ezer koronát. Evvel kicsit olcsóbb és kényelmesebb az utazás, mint állandóan jegyeket véve. A jegyvizsgáló most ellenőrizte, és rendben van, tehát sikerült vele felszállás előtt becsekkolnom (néztem már eleget, hogyan csinálják a vikingek).

Egyébként van egy weboldaluk, ahol lehet követni a vonatokat: http://www.dsb.dk/trafikinformation/folg-dit-tog-pa-et-kort/
Tisztára, mint a tekergők térképe. Csak most éppen bemondta az unalmasat, Hoje Taastrup óta nem találom rajta magunkat (de másokat se). Viszont mindjárt átszállás, úgyhogy kikapcs.

[Fél hatkor a repülőtér induló várójából]

Koppenhága főpályaudvarán (aminek a nevét már ki tudom ejteni, de halálomig nem tanultam volna meg, ha a vonaton a bemondót akartam volna megérteni) vettem egy 4 zónás bérletigazolványt (Risotol Tuneig, hogy meglegyen, amikor majd átköltözöm oda). Ugyan nem "szárazbélyegezték" oda a fényképemet, de a ezt a repülőtéri DSB ügyfélszolgálatnál pótoltam. (Csak egy lány állt előttem a sorban, de neki valami hatalmas sérelme lehetett, percekig vitatkozott, és az okostelóját mutogatta. Azt persze nem tudom, miről szólt a történet, és kinek volt igaza.)
A második vonatút is simán ment (ebbe az irányba most vonatoztam először, eddig mindig metróval jöttem). Érdekes módon az 1. (a Svédország felé menő) vágányra érkeztünk. A peronon mindenféle terelőpanelek között ácsorogtak a Svédországba utazni szándékozók. A biztonságiak csak a vonatuk beközlekedése után, az igazolványuk ellenőrzését után engedték őket át a peron másik térfelére. Két ilyen beszállítást is megnéztem (pár percenként követték egymást a vonatok), a helyzetet kicsit bonyolította, hogy a Helsingfors-i vonat késett, a stockholmi valahogyan megelőzte. Bizarr látvány schengeni belső határon ez az ellenőrzésesdi, de tulajdonképpen flottul megy. Annyira megtetszett, hogy majdnem elfelejtettem "kicsekkolni" a Rejsekortomat. Tényleg megéri: negyven-valamennyi koronát vont le, pedig a papírjegy kilencven-valamennyi lett volna.
Ha belegondolok, mennyi pénzt spórolhattam volna meg, ha az elejétől kezdve ilyennel utazom... Vagy mennyi pénzt spórolhatnék még meg a hátralévő időm (ideális esetben több, mint másfél év) alatt, ha érteném a viking rendszert... Talán inkább nem gondolok bele, mert túlságosan is csinos összeg jönne ki.

Némi utánajárásra kiderült, hogy pultnál már nincs is utasfelvétel, magamnak kellett egy terminálnál kinyomtatnom a beszállókártyámat, felragasztanom a csomagcímkémet, majd a csomagomat egy szkennerrel azonosítanom, és a futószalagon útjára bocsátanom. Reméljük, simán megérkezik Budapestre, és az apunak szánt rebarbarás eperlekvár üvege sem törik össze.
A biztonsági ellenőrzésen is simán túljutottam, és most (este hatkor) éppen azon töröm a fejemet, hogy veszek valami kaját, mert kezdek éhes lenni. Az utazás előtti izgalom miatt ma még nem sokat ettem, és tíz előtt a legderűlátóbb becslés szerint sem nagyon érek haza.
Összefoglalva: négy közlekedési eszköz (busz, vasút 2x, repülő, majd a végén - reménység szerint - személyautó) és háromfajta menetokmány (zónásbérlet - majdnem az is 2x, mágneskártya, elektronikus repülőjegy papír beszállókártyával). Mi lenne itt, ha legközelebb hajóra is szállnék?

Egyébként ma - egyebek mellett - Márton napja is van, Isten éltessen Mindnyájatokat!

2017. IV. 12. (Sz) - még 628 nap

Ugyan a kialakult rend szerint a hónap végén összegzem a kialakult helyzetet, azonban pár efféle gondolat most is idekívánkozik, mielőtt elfelejtem őket. (Ez a napló - a nevéből sejthetően - a Dániai eseményekkel foglalkozik, így a nagycsütörtök estétől húsvét kedd délig tartó magyarországi tartózkodás alatt rádiócsend lesz, bár holnap a repülőtérről még megpróbálok írni pár sort.)

Reggel bringával mentem dolgozni, és láttam a hétfőn kigyulladt épületet is. Látszik, hogy hiányzik a teteje. (Hétfőn kora délután jött a tűzjelzés, de nem a mi épületeinkből úgyhogy nem foglalkoztunk vele. Luigi este, már lapzárta után mutatta, hogy az okostelefonjára felvette a tüzet. További részleteket igazság szerint nem tudok.)
Délután viszont (volt az már este is) inkább bent, elzárt és biztonságos helyen hagytam a bicajt meg a hozzávaló cuccaimat (bukósisak, sapka, kesztyű). (Ezt elsősorban magamnak írom ide, ha addig elfeledkeznék róla.) Egyébként Ali vett magának egy kerékpárt, egész este azt rakosgatta össze (mint a fémépítőt - a szerelési utasítás alapján).

Ebédre menet sikerült párszor körbe-körbe elkerülnünk egymást Shaolinnal. Amíg vártam rá, addig nem jött, úgyhogy elmentem a szobámba cipőt váltani. Ezalatt ő megérkezett a találkozópontra, majd beszállt az autóba. Szaladtam, hogy elébe vágjak, és a főúton majd beszálljak, de ő a szobámhoz ment, engem keresve. (A többiek mind szabadságon voltak, vagy már hazamentek.) Végül szerencsére megtaláltuk egymást.
Igazából nagyon kedves, jófej, segítőkész ember, de valamiért borzasztóan feszélyez a társasága. Mindig úgy érzem, mintha vizsgáztatna, és ez igen vacak érzés.

Sikeresen megmértem a tegnapi minták egyik felét (meg egy másik sorozatot, ami azóta jutott az eszembe, és reggel gyorsan összeraktam). Ahogy mondani szokás: a műtét sikerült, a beteg meghalt. Szóval az eredmény megvan, de azt mutatja, hogy megint nem jutottam előre. A maradék tegnapi mintáról még azt sem tudom pontosan, hogyan lehetne megmérnem úgy, hogy a gép is megmaradjon, de használható adatom is legyen. Meglehetősen elkeserítő, hogy semmiben nem lehet bízni, se a műszerben, se a cikkekben, de talán még a vegyszerekben sem. És nem tudom, kitől kérhetnék tanácsot. Hivatalosan a leszerelési értekezlet van erre, de ott mindig úgy érzem, mintha számonkérnének. Nem tudom, mi lesz.

Jó későn fekszem le, de ez részben tudatos: a következő napok is a késői fekvésről (és kelésről) szólnak majd, arra gyakorlok. (Nem a húsvét hajnali it.-re készülünk, hanem a "sima" 10 órásra.)

2017. IV. 11. (K) - még 629 nap

Reggel a viharos erejű széltől (ez most eposzi jelző, nem szakmai álláspont) alig tudtam irányban tartani a bringát (az előrehaladásról már nem is beszélve). Kis híján lefújt az aszfaltról. (Szerencsére van bringaút, nem az autók mellett kellett kavirnyálnom, egyébként pont az ellenkező irányba mutatott az erő vektora.

Ugyan élesben még nem volt rá szükségem, de - amolyan "soha nem lehet tudni, mire lesz ez még jó" megközelítésben - néhányszor (amikor olyan lelkesen belefeledkeztem valamibe, hogy egyszerre csak 18 óra után volt) már kipróbáltam a mágneskártyámat. Soha nem működött. Az itt szokásos (engem rettenetesen frusztráló) lassú információcsöpögtetési eljárásnak megfelelően nagy nehezen ki lehetett szedni a többiekből, hogy (a) van kód is, (b) mi a kód, (c) hogyan kell beütni a kódot, (d) minek kéne történnie. Múlt pénteken jutottam el odáig, hogy minden szükséges információ a rendelkezésemre áll, az ajtók mégsem nyílnak. Hétfőn az illetékes titkárnővel ellenőriztük a beállításokat a Rendszerben, de ott minden rendben volt.
Érdekes módon a szóban forgó titkárnő rögtön mondta, hogy ilyenkor új kártyát szokás kérni, és rögtön meg is rendelte nekem. Tegnap este már túl késő volt ehhez, de ma reggel érkezéskor megkérdeztem a portán, elkészült-e már. Elkérték a nálam lévő kártyámat, és némi számítógépes tanakodás után közölték, hogy ez a kettes számú, van nekem egy korábbi is. Speciel nincs, ezt meg is mondtam. Ezt követően valamit intézgettek a gépen, majd megígérték, hogy most már jó lesz. A rend kedvéért rákérdeztem a kódra, elvileg az is rendben van.
Hát, majd meglátjuk. Ugyan ma is későn indultam haza, de olyan sokáig azért nem maradtam, hogy kipróbálhassam. Talán majd holnap.

A nap folyamán egyébként néhány (elsőre) értelmesnek tűnő kísérlettel ügyködtem (holnap kiderül, milyen eredménnyel); hazafelé pedig vettem pár finom falatot, aminek talán majd örülni fogtok (már akinek jut belőle).
Nagyon furcsa belegondolni, hogy holnapután ilyenkor már otthon (vagy legalábbis magyar földön) leszek, bár az is furcsa, hogy egy hét múlva pedig újra itt. Talán nem is akarom megszokni ezeket a gondolatokat.

2017. IV. 10. (H) - még 630 nap

Egy ideig azt hittem, hogy a cipőmből jön a mocsárszag. Ez egyébként igaz is, de a levegő-összetételt alapvetően a szél határozta meg: egész nap a mocsár felől fújt.

Sajnos akárhogy készültem, messze nem sikerült úgy elmondanom a mondókámat a leszerelési értekezleten, ahogyan szerettem volna. Tudom, hogy Dániában a professzor nem egyetemi tanár, hanem kutatói rang, de ettől még baromira zavar, ha Shaolin jelenlétében kell szakmáznom. Nyilvánvaló, hogy segíteni akar, de mivel túlnyomórészt negatívumokat mond (az ördög ügyvédjeként a várható problémákra hívja fel a figyelmemet), folyamatosan az az érzésem, mintha egy (nem különösebben szimpatikus) vizsgán ülnék.
Ráadásul kölcsönösen nem értjük rendesen egymás angolját, de én az egész itteni munkakoncepción sem vagyok képes eligazodni. Néha az a benyomásom, hogy kéthetente változnak, vagy legalábbis módosulnak a játékszabályok. Nyilván nem ez a helyzet, de nem látom a következetességet. Jixin nem szólalt meg, Per el sem jött. Vacak megbeszélés volt, bár adott pár ötletet - de hogy mi sül ki belőlük?
A határidő most már hivatalosan is aggaszt (eddig csak magamban pánikoltam). Persze igazság szerint csak egy hónapja tudtam elkezdeni a rendes munkát, szóval talán még van esély.

A nap pozitívuma az volt, hogy fújtam egy adag levegőt a gumikba, így lényegesen lecsökkent a gördülési ellenállás (gy. k. gyorsabban gurul a bicaj).

2017. IV. 9. (V) - még 631 nap

Mivel (fatális véletlenként) több ismerősöm is mostantájt utazott vagy készül külföldi tanulmányútra, afféle sorstársi együttműködésként tekintsük át, mi újság velük!
Dorka: már kint van, de természetesen elfejeltettem, hol. Tudtommal egy évig marad, és nincs nyilvános naplója.
Laci: már kint van, lásd https://laciinjapan.wordpress.com/
Izabella: augusztus végén utazik.
Ákos: nagyjából egy év múlva.

Itt reggel óta süt a Nap, kivéve, amikor eltekertem a Risotől északra fekvő szirtfokra. Poénos kirándulóhely: a semmi (pontosabban a víz) közepéből nő ki egy meredek falú dombocska, amit egy keskeny, és a víz szintje fölé kb. egy arasznyival magasodó földnyelv köt össze a szárazfölddel. Probléma csak annyi volt, hogy a szóban forgó földnyelv nagyjából annyira száraz, mintha szivacsból épülne fel. Ennek megfelelően természetesen ma is megvolt a bokáig átázás, ami persze benne volt a tervben (ha eljutottam volna a tájfutóversenyre, ott is garantáltan ez történt volna), csak sajnos biciklizéshez (meggondolatlanul és elővigyázatlanul) nem az amortizátorcipőben indultam.
Úgyhogy hazaérve cipőpucolás (a szárításra a Nap már kisütött) és nagymosás következett. Ez utóbbit úgyis meg kellett már tennem - több ilyen nem lesz a húsvéti hazamenetelig.

[Néhány órával később]

Meghallgattam a Déli Krónikát, gondolatban elismerésemet fejeztem ki minden futónak, majd teregetés közben láttam, hogy Luigi szedelődzködik. Odahaza focizik, úgyhogy - a szép időre is tekintettel - kiment a közeli parkba edzeni. Miután minden ruhám a fregolin lógott, utánamentem, én is futottam pár kört (ha már a versenyre nem jutottam el).
Az ebédet a teraszon fogyasztottuk el, közben Zakieh elmesélte, hogy náluk egész nyáron tűz a Nap, és ő az érzékeny bőre miatt viseli állandóan a fejkendőjét. Érdekes, a muszlim női gardróbbal kapcsolatos európai vitákban ezt a motívumot eddig még nem fedeztem fel.
Bringán lényegesen gyorsabban jutottam el a katedrálishoz, mint busszal (persze ennek a menetrend is az oka: a 16:50-es busszal pont elkésnék, így fél órával hamarabb kell odaérnem, míg a bringa indulása finomhangolható). A többiek is elkísértek, majd továbbálltak csavarogni.

A hirdetőtáblán (amin az ehavi programok szerepelnek) 10, azaz tíz konfirmációi istentiszteletet számoltam össze. Bevallom, kicsit rossz érzés volt, hogy nem látok igazi dán konfirmációt - hát most kiderült, hogy láthatok még jó kedvvel, bőséggel. Egyébként a képes újságok címlapon hozták, hogy a királynő második fiának második fia elsején konfirmált. Ha valakit érdekel a hivatalos változat: http://kongehuset.dk/kalender/hh-prins-felix-konfirmeres-i-fredensborg-s...
Szokatlanul kevesen voltunk, de határozottan virágvasárnapi it. volt (énekek, prédikációs alapige). Valószínűleg eddig is így volt, de nekem csak most tűnt fel, hogy az igehirdetés utáni imádságban az uralkodóért és a családjáért is imádkozunk. A magam részéről gyújtottam egy mécsest is, ui. tegnap megtudtam, hogy egy - általam végtelenül tisztelt - ismerősöm a közelmúltban veszítette el egy szeretett közeli hozzátartozóját.
A jövő héten lesz Zsolt és Gyula névnapja, Isten éltesse mindegyiküket!

2017. IV. 8. (Szo) - még 632 nap

A heti lustulónapról nem sokat lehet írni, de azért megpróbálom.

Délelőtt kicsit csöpögött, de csak ijesztegetésképpen, úgyhogy déltájban lóra (bringára) pattanva elindultunk. (A többes szám Zakieh-t jelöli. Ő valamiért nem szeret egyedül kóborolni - szerintem fél az eltévedéstől -, és amikor tegnap este szóba került, hogy személyes szórakozás céljából ma bringáznék egy kicsit, szólt, hogy velem jönne. Hát hadd jöjjön.) Veddelevet akartam megnézni, mert arra még nem jártam, pedig a strand - a térkép szerint - arrafelé van.
Luiginak igaza volt, tényleg a hosszabb út a kényelmesebb, nincs annyi emelkedő-lejtő. A strandot ugyan egyértelműen nem tudtam beazonosítani, de a part attól még szép (és többnyire védett, tehát mindent a szemnek, ellenben semmit a lábnak). A túlpart (de lehet, hogy sziget), a kikötő és a katedrális is szépen látszik. Még egy viking hajtót is láttunk, kibontott vitorlával suhant tova, de messze volt, így nem láttam, hogy Gunnarék-e azok (ui. állítólag ma már a többi hajót is vízre tették).
Veddelevet tíz perc alatt körbe lehet tekerni. Szűk utcák (most már értem, miért hurokba fordulnak a buszok - máshogy nem férnének el), igazi nádfedeles házak, de parti sétány nincsen (csak a magánterületnek jelzett kikötő). Viszont visszafelé a kemping strandrészéről úgy döntöttünk, hogy oda mi is bemehetünk, így annak a füves lejtőjéről néztük a vizet.

Fura érzés, hogy már csak ötöt kell aludni, és újra odahaza leszek. Ennél csak az a furább, hogy nincs meg az idei msp. forgatókönyve, így nekem is meglepetés lesz a nagypénteki előadás. Ezen gondolat fényében passióelőadásokat nézegetek és hallgatok az Interneten. Van belőlük egy csomó (amatőr és profi egyaránt), de a legfurább, amikor olyanra bukkanok, amin én is ott szerepelek.
Az utolsó adag spagettimet, reszelt sajtomat és tejfölömet beburkoltam. Holnapra van még egy fél doboz levesem és vettem egy pizzát is. Nem akarok bontatlan kaját itt hagyni, mert egy hét alatt jó eséllyel megromlik.

Jan még nem írt, hogy mi van a holnapi versennyel. [Lapzárta után érkezett az email, hogy érdeklődés hiányában mégsem megyünk. Kár.] Egyébként nagymosást tervezek, és - ha az égiek, jelen esetben a felhők is úgy akarják - bringával megyek majd este a templomba. Nincs messze, a szintek sem vészesek, lámpám és láthatósági mellényem van. A kóristalányok jó része is bringával jár. Meglátjuk.

Talán egy dologról lenne még értelme írnom. Többen kérdeztétek, milyen társasággal, kikkel töltöm az időmet.
Itteni magyarokkal (ha vannak is) nem nagyon találkoztam (kivéve persze a Tájfutó Annamáriát), de nem is keresgéltem őket. Általános választás csak egy év múlva lesz, a nagykövetséggel még ráérek felvenni a kapcsolatot (a Külügyminisztérium konzuli oldalán természetesen még decemberben regisztráltam).
Az egyetem Külföldieket Tutujgató Osztályának vannak rendezvényei a külföldről érkező diákok és alkalmazottak (meg családjaik) számára, de többnyire Lyngbyben, ami innen azért messze van. Egyetemi vonalon a rengeteg közös reggeli a szociális érintkezés fő (egyébként igen hasznos) csatornája, illetve az osztály kutatói esetében a közös autókázás a menzára, ebédelni (és többnyire persze vissza). A péntek esti bárban még nem voltam, de lehet, hogy egyszer kipróbálom. Afféle legendás helynek tűnik, mint a Műegyetemen a Libella.
A lakótársaim igen rendesek. Néha hosszasan beszélgetünk (kaja vagy tanulás közben), néha alig látjuk egymást. Számomra a társadalmi élet egyik fontos színhelye a templom (pontosabban több templom), a másik természetesen a tájfutás. Versenyekre odahaza is jártam (és élveztem is), itt annyival több a dolog, hogy igen intenzív klubélet is zajlik.

2017. IV. 7. (P) - még 633 nap

Reggel a háromkirályok módszerével (gy. k. más úton) tekertem be, de - legnagyobb megdöbbenésemre - nem tévedtem el. Időben kicsit tovább tart, mint buszozni, viszont háztól házig mehetek és nincs várakozás a megállóban. Átlagosan tehát nagyjából ugyanannyi.

A közös reggeli után lelkes vegyszerleltározásba kezdtünk. Itt is ugyanaz a helyzet, mint amivel már annyi helyen szembesültem: évek óta elhanyagolják a dolgokat, így elég nagy munka rendet tenni, pedig könnyebb lenne (lett volna) a rendet folyamatosan fenntartani. Érezhető volt a levegőben némi halvány feszültség: néhányan az előírás szerinti nyilvántartás fontosságára hivatkoztak, mások szerint viszont nem a papíron (hanem a szaktudáson) múlik a munkabiztonság. Mindenesetre benéztünk minden sarokba, felírtunk minden vegyszert, aztán majd Kristina begépeli.

Megvoltak a méréseket is, a kiértékelésüket is elkezdtem (hétfőn délután leszerelési értekezlet, addigra valami eredményt össze kell dobnom), cserébe a romeltakarítás (kiöntögetés, mosogatás, kidobálás) most is elmaradt. A nap olyan sokáig fenn van, hogy alig hittem el, hogy már hét óra van, és legfőbb ideje volna hazaindulnom. Hihetetlen, hogy pár (mondjuk van az 10-12 is) hete még a munkaidő alatt besötétedett.

Nagyon tavaszodik minden (ami persze nem baj). Láttam hajót, kajakost és szörföst is a vízen. Mi lesz itt nyáron?
Hazafelé megint újabb utat választottam, tettem egy kis kitérőt Veddelev felé. A térkép szerint van valahol ott egy strand. Most még nem aktuális, de nem árt tudni róla. Nem találtam meg, de a környék érdekesnek tűnik. Ha holnap jó idő lesz, visszamegyek, és alaposabban körbenézek, úgysincs nagyon más dolgom.

A BHV konfirmandusok már úton vannak, az msp is megkezdődött már, itt pedig valami karate Európa-bajnokság lesz a hétvégén: http://ec2017.com/index.html (Az április végi tájfutó nyílt nap reklámját nézegettem a város honlapján, és akkor botlottam belé.)

Hihetetlen, hogy péntekre mindig leeresztek, és képtelen vagyok éjfél előtt befejezni a naplót. Szerencsére nem baj, holnap sokáig alhatok, korán kelés csak vasárnap lesz.

2017. IV. 6. (Cs) - még 634 nap

Reggel összefutottam Perrel (éppen jött a kávéautomatától), és lendületből elpanaszoltam neki a (szakmai) bajaimat. Egy csomó jó ötletet adott, meg szerencsére még mosogatás előtt belém nyilallt, hogy a hétfőn odaégett anyag pont jó néhány oldási kísérlethez, úgyhogy talán még valami tudományosat is ki lehet hozni belőle. Ennek megfelelően most még nagyobb a rumli a laborban, mint tegnap ilyenkor (mert romeltakarítás helyett kotyvasztás zajlott), de talán lesz belőle valami, ha holnap a nagyszabású, ünnepélyes takarítgatés (és vegyszerleltározás után) megmérem és kiértékelem.
Ma már nem húztam evvel az időt, mert a szép időre (és Luigi tegnapelőtti ötletére) tekintettel bringával akartam hazajönni. (Már tegnap akartam, de akkor sem a sapkám, sem a láthatósági mellényem nem volt nálam.) Lehet, hogy az erdőn átvezető rész helyett holnap inkább kiépített városi utcákat választok, de úgy általában rendben volt. Zakieh is éppen akkor indult volna haza, úgyhogy együtt tekertünk. Persze a szerelésemen látszik, hogy nem bringához optimalizáltam, de legalább a tanyabike nem feltűnő (ha alkalmanként jól is esett volna néhány további sebességfokozat).

A nyugdíjbiztosító már megint küldött valamit, és sejtelmem sincs róla, mit kezdjek vele. (Ezekkel a közgyűlési meghívókkal otthon sem kezdtem soha semmit, de itt legalább azt sem értem, hogy mit keresek én az ő címlistájukon. Ez lenne az alapértelmezett állami biztosító, amit kértem?)
A menzán a bankkártyám is bénázott egy sort: nem akart paypassal fizetni, csak PIN-kóddal, de mire ez kiderült, több terminált is ledöglesztettem, az egyiket újra is kellett indítani. (Mondjuk ez a mi menzánkon nagyjából rutinművelet.) Szerencsére még nem voltak sokan.
Dánon már nagyon érződött a tavaszi szünet hangulata (legközelebb két hét múlva találkozunk).
Erről jut eszembe, a szabadságos napjaimnak is utána kell érdeklődnöm, mert lehet, hogy nem is jön össze augusztusig annyi, amennyit ki akarok venni. Szóval zajlik a bürokrácia, bár ez már nem olyan vészes.

Az egyesületi naptárunkban nincsen benne, de úgy tűnik, vasárnap lesz egy szerény kivitelű verseny valahol a sziget déli részén, amire legalább ketten elegyünk. Mivel 9:30-kor lesz a tömegrajt, az esti angol nyelvű misét (17h) bőven elérem a katedrálisban.
Hihetetlen, hogy már negyedszerre megyek oda it.-re. Mintha igazi roskildei lakos lennék. (Mondjuk a sárga kártyám szerint az vagyok.)

A passiózóknak megvolt az utolsó (otthoni) vacsora, holnaptól előadókörút. Sokat gondolok Rátok, Levi! Isten áldja meg a heteteket!
Nekem pedig már csak hetet kell aludnom, hogy a saját ágyamban alhassak.

2017. IV. 5. (Sz) - még 635 nap

Kiértékeltem a tegnapelőtti kísérlet tegnapi mérésének eredményeit, de nagyon vackak (gy. k. vacakok), és nem tudom, mitévő legyek.

Megvan a beosztásunk az LSC konferenciára, tök jó feladatokat kaptam.
Lesz valami tennivalóm a szeptemberi ICP-szemináriumon is, de annak a részletei - számomra legalábbis - még nem tiszták.

A vasárnapi verseny fényképei: http://www.okr.dk/nyheder17/divmatch_april02.htm

Ha pedig valakit az érdekel, hogyan lehet egy egyórás egyesületi parkedzésből (gy. k. parkverseny-edzőverseny) a lehető legtöbb adatot kinyerni: http://www.okr.dk/klubresultater/tirsdag040417_res.htm (de fenti a linkeket is nézzétek meg!)

Holnap szerintem még ennyit sem fogok írni, mert az újdonságok már lassan elfogytak, a megszokottról meg minek.

2017. IV. 4. (K) - még 636 nap

Hazánk felszabadúúúlásának napján rengeteget tipródtam, hogyan is lehetne megmérni a tegnapi vasat, mangánt és stronciumot; majd kellő mennyiségű kínlódás kíséretében végül is mindent megmértem valahogy. Evvel nagyjából el is ment a munkaidő, úgyhogy az adatok kibányászása a gépből és kiértékelésük marad holnapra. Ezen túlmenően egy rendes romeltakarítás is szükségesnek tűnik, ugyanis alig maradt vízszintes felület a félmelegben, mindenüttt a küvettáim, centrifugacsöveim és kémcsőállványaim álldogálnak.

Ötkor szépen átbuszoztam a mai verseny helyszínére (mázli: a munkába járáshoz használt 600S vonalán volt). Valószínűleg helyesebb volna edzésnek vagy edzőversenynek nevezni, de már annyira megszoktam, hogy minden tájfutóeseményt versenynek nevezzek, hogy ezen már aligha változtatok. Roskilde egy újabb parkját ismerhettem meg, azt mondják, korábban autóversenyeket tartottak itt (állítólag Forma-1 is volt). Lassan kezdem legalább arcról ismerni a többieket (bár nyilván sokat segít, hogy többségükben egyesületi egyenmelegítőben vannak), és talán egy-két név is megvan már. Az eredménylista sokat fog segíteni, egy-két sráccal ugyanis összeolvastuk az időinket (természetesen ők voltak a gyorsabbak).

Végül a tegnapi rejtvény megfejtése: főpályaudvar. Többnyire nem írják ki, a vasúti (és HÉV-) menetrendben København H (kiejtés: "ho") szerepel, de végre tudom, minek a rövidítése a H (és hol kell leszállni a buszokról, ugyanis a buszmegálló értelemszerűen a "Hovedbanegården" névre hallgat).

2017. IV. 3. (H) - még 637 nap

Valahogyan ma is sikerült eltotojásznom az időt, úgyhogy csak gyorsan.

Isten éltessen a Richárdokat! Meglepően szimmetrikus módon a munkahelyemen, a gyülekezetünkben, a meviszes barátaim és a tájfutók között is van egy-egy ilyen ismerős (családtag most hirtelen nem jut eszembe), mindnyájuknak sok boldogságot kívánok!

A kutatással kellően bénán szerencsétlenkedek továbbra is (ma a vas, a mangán és a stroncium sói nem oldódtak folysavban), viszont a dán - a megszokott magas színvonalhoz képest is - igen élvezetes volt. Tanultuk ugyanis a "hovedbanegården"-t (úgy kell ejteni, hogy "hólbénegórdn"), ami egy hihetetlenül fontos, egyúttal remek szó.
Hoved = fő, mint Krisztusfő (meggyötrött, vérező), azaz fej (a nyakunkon), de a fővárosban a "fő" is ez.
Bane = ez a tájfutásból már megvan, a pályát jelenti, lásd a tegnapi verseny eredménylistáját: http://www.hvalsoe-ok.dk/lob/20170402_DivMatch/20170402_resultater.html
Gård = farmot, gazdaságot, kertet, udvart egyaránt jelenthet. Ráadásul a némethez hasonlóan evvel fejezik ki az óvodát (gyermekkert - Kosáryné Réz Lola még így nevezte), de a temetőt is (templomkert, mint a híres filozófus, Søren Kirkegård).
En = a hímnőnem (vikingül egyben van a hímnem és a nőnem) névelője, ha a főnév után áll, akkor határozott névelő (azért ezt a főnév utáni névelőt nem lesz könnyű megszoknom).

Tehát, mit jelent a "hovedbanegården"? (Aki kitalálja, az nyilván arra is rájön, miért ez lett a kedvenc dán szavam.)
A megoldást holnap írom meg, kivéve, ha az edzés után (a roskildei vasútállomástól pár percnyire délnyugatra, a régi autóverseny-pálya helyén leszegy parkban) még a klubvacsorára is elmegyek (Jan és John lasagnát gyártanak), mert az sokáig el szokott húzódni, és akkor már nem nagyon lesz napijelentés.

2017. IV. 2. (V) - még 638 nap

Aki az utóbbi hétvégék beszámolóit olvasta, némi fantáziával maga is meg tudná írni a mai jelentést, ha csak annyit mondok is, hogy "tükörtojás" és a "tájfutóverseny". A "sár", "dagonya" és "mocsár" szavak felhasználásával pedig a dániai környezeti körülményeket is hűen vissza lehet adni.

Reggel még bizonytalankodott az idő (a kabátom külső felét magammal is vittem), de a rajfolyosóba már egy szál bozótban álltam be (igaz, hogy az alatta lévő póló az utolsó percekig rajtam volt, csak egy hirtelen ötlettől vezérelve cibáltam le magamról).

A pályám (H35B) megegyezett a H14-gyel és a H16B-vel, így kiolvasás után két sráccal (az egyik félig magyar, a másik talán félig thai) össze tudtuk olvasni az eredményfecnijeinket (angolul). A szokásos pálya eleji értetlenkedésen túl a leghosszabb átmenetet rontottam el látványosan, csakazértis irányba akartam menni, pedig kb. 50 méterre út is volt (a srácok természetesen azt választották).
Egy helyen viszont valószínűleg jó döntés volt nem úton menni: egy dombot kellett megkerülni szintvonalon és gyakorlatilag a jelleghatáron. Ezt még én sem tudtam eltéveszteni.
A pálya negyedénél sikerült a "mocsár sarka" pontomat a mocsár felől fognom, úgyhogy végre megtudtam, milyen érzés úgy futni, hogy az ember nem aggódik a zoknija nedvességtartalma miatt. (Egyébként igen menő érzés, utoljára talán óvodásként vagy kisiskolásként élveztem ennyire a sárban cuppogást.)

Összességében a névlegesen 4,9 km-t 49 perc alatt teljesítettem, ami nekem jó, eredménylista meg még úgysincs. (Ha majd lesz, akkor itt lesz: http://www.hvalsoe-ok.dk/lob/20170402_DivMatch/20170402_resultater_klass... .)
Érdekes, hogy itt még papírokkal kínlódják a menet közbeni eredményközlést, pedig egy nagyobbacska képernyő megoldaná a kérdést online (úgy, ahogyan odahaza már kvázi megszokott).
Akik először, tizedszer, 25-ödször vagy 50-edszer voltak effajta divíziós versenyen, azok kaptak egy egyesületi bögrét és egy zacskó gumicukrot. (Ez rám nézve azért fontos, mert négy kisiskolással együtt én is teljesítem az "először" kritériumot, így nekem is lett roskildei tájfutóbögrém.)
Egyébként (ha jól rémlik), a második divízióban másodikok lettünk.

2017. IV. 1. (Szo) - még 639 nap

A manófalvi manó se tudja, mi nyomaszt egész nap. Nem mondom, kicsit uncsi volt ez a szombat, de muszáj volt pihenőnapot tartanom, annyi elintézendő torlódott fel (vagy legalábbis úgy érzetem), és ha elmegyek Boselupba futkározni, avval a fél napom elmegy.

Megnéztem az elektronikus kormányzati üzenőfüzetet, kiderült, hogy a fizetési szalagom érkezett meg. Ezen felbuzdulva ellenőriztem a kettes számú bankszámlámat, tényleg ott volt a pénz. A felét gyorsan átutaltam az egyes számú bankszámlámra (részben a rendszert tesztelendő, mert még nem bízom benne, részben biztonsági okokból, mert soha nem is fogok bízni benne), majd a lakbért is kifizettem. Amint az várható volt, a rendszer kellően nehézkes (az utalás közepén jutott eszébe, hogy installáljak egy telefonos ellenőrző kódot, és amikor nem akartam, akkor leállt és kezdhettem előröl), de legalább végre sikerült.
Ricsi jóváhagyásával piszkálgattam egy kicsit a honlapot is (lásd fent, Albus és Scorpius párbeszéde alatt a Versek linket).

Bevásároltam némi kaját, közte némi zöldséget és gyümölcsöt is, mert attól félek, hogy hétvégente nem eszem elég zöldséget. (Hét közben a menzán eszembe jut, és mindenféle gizgazt is rakok a tányéromra.)
Bebuszoztam a vasútállomásra, hogy (a ma lejáró) bérletszelvényem helyébe újat vegyek. Természetesen nem lehet megúszni, hogy azokat a napokat is kifizessem, amikor itt sem leszek, de ez még nem tragédia. (Odahaza is szinte mindig folyamatos a bérletem, noha időnként heteket töltök a fővárostól távol, táborban vagy akárhol.)

Hazafelé a viking hajós múzeum felé, gyalog jöttem. A szép időre való tekintettel relatíve hatalmas tömeg mindenfelé. Egy egygombócos fagyi erejéig én is úgy döntöttem, hogy meleg van (különben nem lehetett eldönteni, pulcsiban melegem volt, pólóban fáztam).
Éppen a vizet bambultam, amikor a láthatáron feltűnt egy viking evezős hajó. Mivel tudtam, hogy Gunnarék ma szállnak vízre (hajnali 10-kor kezdtek, amikor én még az igazak álmát aludtam), gyorsan kisiettem a múzeum mólójának a végére, és onnan nézhettem az érkezésüket.

Nézegettem az általam ismert versenynaptárakat is, de sokkal nem lettem okosabb tőlük. A szűk keresztmetszet szinte minden esetben az odajutás (meg persze a vissza), amihez egyedül kevés vagyok. Majd holnap erről is beszélgetünk.
Azt sajnos nem sikerült kihámoznom a szomszédok hirdetőtáblájából, mikor adják elő a passiójátékukat. Viszont nekem úgy tűnik, hogy a radiátorom a szelep állásától függetlenül hideg. Valószínűleg véget ért a fűtési szezon, szóval tavasz van.

Összefoglalva minden szép és jó, csak a kutatómunkám (pontosabban annak a kudarca(i)) nyomaszt(anak). Hiába mondja mindenki, hogy ez így szokott menni, nekem akkor sem jó. Azt hiszem, komolyan el kell gondolkodnom valami más jellegű munkakörön a hazamenetelem utánra.